Több mint 200 millió forintot keresett tavaly a Semmelweis Egyetem rektora

Merkely Béla 2025-ben több mint 225 millió forint bruttó jövedelemre tett szert közpénzből finanszírozott tisztségei után, az összegből pedig idén több mint 16 millió forintot visszafizettek.

Összesen bruttó 225,5 millió forintot keresett tavaly Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora a közfeladat-ellátással összefüggő tisztségei után – derült ki a Magyar Hang közérdekű adatigényléséből, amelyről a 24.hu is beszámolt.

A lap a Semmelweis Egyetemet fenntartó Nemzeti Egészségügyi és Orvosképzésért Alapítványhoz (NEOA) fordult, hogy megtudja, pontosan mekkora jövedelemben részesült tavaly az intézmény vezetője. Az alapítvány válaszából kiderült, hogy Merkely Béla három különböző jogcímen kapott fizetést:

  • a NEOA kuratóriumi tagjaként bruttó 23,6 millió forintot,
  • a Semmelweis Egyetemen betöltött rektori és oktatói jogviszonya után bruttó 153,2 millió forintot,
  • az egyetemen fennálló egészségügyi szolgálati jogviszonyai alapján pedig bruttó 48,8 millió forintot.

Ez összesen 225 549 220 forint bruttó jövedelmet jelentett 2025-ben.

Az alapítvány ugyanakkor azt is közölte, hogy az oktatói jogviszonyokhoz kapcsolódóan 2026-ban 16,22 millió forint keresetkiegészítést fizettek vissza. Ezt figyelembe véve Merkely Béla tavalyi, közpénzből származó jövedelme bruttó 209,3 millió forint volt, ami havi átlagban mintegy 17,4 millió forintnak felel meg.

Korábban az Eduline is beszámolt arról, hogy a Semmelweis Egyetem rektorának fiához köthető cég projektje másfél év alatt csaknem 600 millió forint állami támogatást kapott - a Merkely Gergő többségi tulajdonában álló KinaviX Kft.-hez kapcsolódó projekt másfél év alatt három egyedi döntéssel összesen csaknem 600 millió forint állami támogatást kapott.

A cégben korábban maga a rektor is tulajdonos volt, később azonban kiszállt belőle, miközben a Semmelweis Egyetem tulajdonában álló Semmelweis TTC Zrt. szerzett benne részesedést. Merkely szerint ez nem jelent összeférhetetlenséget, mivel a KinaviX egy egyetemi spinoff-cég, amely az innovációk fejlesztését és hasznosítását szolgálja.

A támogatások egy része azonban később kérdésessé vált, miután a Tudományos és Technológiai Minisztérium a projekt egyik egyedi támogatását szakmailag indokolatlannak és aggályosnak találta. A tárca korábban azt közölte, hogy vizsgálják, milyen jogi lépéseket tehetnek az ügyben.

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.