Leváltották Vidnyánszky Attilát az SZFE éléről
Szeptember 1-jétől teljesen új testület irányítja az alapítványt.
A folyamat végéig még ellátja a feladatait.
Kezdeményezi lemondását Sepsi Enikő, a Színház- és Filmművészeti Egyetem jelenlegi rektora – értesült a HVG. Az intézmény a lap kérdésére megerősítette a hírt.
Az egyetem előtt álló változások tervezett előkészítése érdekében a mai napon kezdeményezem a rektori megbízásom lezárásáról szóló egyeztetést
– jelentette be a Színház- és Filmművészeti Egyetem tanévnyitó ünnepségén Sepsi Enikő.
Egy júliusban megjelent jogszabály szerint az egyetemfenntartó közérdekű vagyonkezelő alapítványoknál az alapítói jogokat az oktatási és gyermekügyi miniszter gyakorolja, ennek értelmében Lannert Judit dönthet a kuratóriumi és felügyelőbizottsági tagok személyéről.
A Freeszfe és a Filmreform oktatási munkacsoportja még augusztusban fordult Lannert Judithoz egy nyílt levélben, amelyben arra kérte őt, hogy az SZFE esetében ne a jelenlegi szenátus javaslatai alapján válassza ki az új kuratórium tagjait. Az aláírók arra hivatkoztak, hogy a 2020-as modellváltás után megszakadt az autonóm egyetemi közösség folytonossága, ezért vitatták a jelenlegi szenátus legitimációját. Az SZFE akkor visszautasította a levélben megfogalmazottakat, amelyeket „ténybeli alapot nélkülöző, hamis és koncepciózus állításoknak” nevezett.
Mint ahogy arról beszámoltunk, Lannert Judit kinevezte a Színház- és Filmművészeti Egyetemet (SZFE) működtető alapítvány testületének új kuratóriumát: Vidnyánszky Attila leköszönt, az új elnök szeptember 1-jétől Kovács András Bálint lett. Kovács filmesztéta, egyetemi tanár, Tarr Béla munkásságának kutatója, aki kilencvenes években az egyetem Mozgóképelmélet szakát vezette, 2026 tavaszáig pedig az intézmény megbízott előadója volt. A kuratóriumba bekerült a modellváltás előtti SZFE utolsó megbízott rektora, Upor László, az ellenállás egyik fontos alakja is, aki 2019-től 2020-ig, Vidnyánszky Attila megérkezéséig a rektori feladatokat ellátó rektorhelyettesként dolgozott az egyetemen.
A jelenlegi rektor a HVG információ szerint a tanévnyitón erről úgy nyilatkozott: „A rektori felelősség része a szakmai és intézményi kritikák meghallgatása, ugyanakkor világossá kell tenni azt is, hogy a szakmai intézményi kritika és a személyes minősítés nem ugyanaz. A véleménykülönbség természetes, de a lejáratás önös szándéka nem legitim eszköze a vitának. A rektor válasza nem a visszavágás, hanem a felelős döntés. A rektori felelősség nemcsak a munka folytatását jelentheti, hanem annak a felismerését is, hogy mikor szolgálja az intézmény jövőjét egy rendezett vezetői átmenet.”
Az új fenntartói testület miniszteri kijelölésével ennek most az SZFE-n is létrejöttek az intézményi feltételei.
– mondta el Sepsi, és tájékoztatott: a folyamat lezárultáig még ellátja a feladatait.
Szeptember 1-jétől teljesen új testület irányítja az alapítványt.
Bár a kormány szerint visszaállították a pedagógusok sztrájkjogát, az érettségiző osztályokban továbbra is korlátozások vannak érvényben – hívta fel a figyelmet Totyik Tamás, a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
A kamaszok biológiai órája másképp működik, mint a felnőtteké, ezért a korai iskolakezdés különösen megterhelő lehet számukra. Egy alváskutató és egy gyerekpszichológus szerint már azzal is sokat segíthetnének az iskolák, ha a nehezebb dolgozatokat és feleleteket nem az első tanórákra időzítenék.
Nemcsak az elavult könyvek jelentenek problémát az iskolai könyvtárakban, ugyanis sok helyen a tankönyvek is egyre nagyobb részt foglalnak el az állományból, miközben a könyvtárostanárok szakmai támogatása sem megoldott - hívja fel a figyelmet a Könyvtárostanárok Egyesülete.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Az elkövető egy 17 éves fiú, aki tettét azzal indokolta, hogy az iskolába járó fiatalok korábban gúnyolták őt, ezért haragudott rájuk.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).