Magyar pénzből fut a brit Scruton-alapítvány: bevételeinek 90 százaléka az MCC-től jön

Nagyjából 200 millió forinttal támogatta az elmúlt két évben a kormányközeli Mathias Corvinus Collegium a brit-amerikai Roger Scruton Legacy Foundation működését, amelynek bevételeinek mintegy 90 százaléka a magyar intézménytől érkezik.

Az MCC támogatásából legalább 190 ezer fontot – körülbelül 82 millió forintot – Oxfordban és Cambridge-ben szervezett programokra költöttek, írja a HVG.

A finanszírozás részleteire a brit Good Law Project (GLP) vizsgálata hívta fel a figyelmet, amelyről a cambridge-i egyetemi lap, a Varsity Cambridge számolt be. A GLP szerint az RSLF 2023 óta 512 500 font támogatást kapott az MCC-től, ami a szervezet teljes bevételének döntő részét teszi ki.

82 millió forintot költött az MCC oxfordi és cambridge-i előadásokra

A jelentések szerint az alapítvány több mint 190 ezer fontot költött el az University of Oxford és a University of Cambridge környezetében működő programokra. Ezek között szerepeltek előadások, szimpóziumok és diáktársaságok támogatása – például a cambridge-i Scruton Society finanszírozása is.

A Varsity cikke szerint az RSLF és az MCC 2023-ban Budapesten írt alá együttműködési megállapodást. Ennek célja, hogy magyar hallgatók „akadémiai, irodalmi és közéleti” programokban vehessenek részt a két elit brit egyetemen.

A brit lap ugyanakkor úgy fogalmaz: az MCC „Orbán Viktorhoz és orosz olajcégekhez köthető szervezet”. Ezt azzal indokolják, hogy az intézmény a magyar állam által biztosított alapítványi vagyonból gazdálkodik, amely részesedést tartalmaz a Mol Csoportban, amely jelentős részben orosz eredetű kőolajat finomít.

Centre for Study of Democracy: az MCC-hez is juthat az olcsó orosz olaj extraprofitja

Miközben a magyar autósok 2025-ben átlagosan 18 százalékkal többet fizettek az üzemanyagért, mint a csehek, addig Centre for Study of Democracy szerint az olcsó orosz olajból származó többlet nem a fogyasztóknál jelenik meg. A jelentés szerint a Mol extraprofitja részben olyan alapítványokhoz kerülhet, mint a kormányhoz szorosan kötődő Mathias Corvinus Collegium, amely jelentős részesedéssel bír a vállalatban.

Orosz olajpénz az egyetemi kampuszon

A Good Law Project egyik vezetője, Charlene Pink a Varsitynek úgy nyilatkozott:

megdöbbentő látni, hogy elit egyetemek sorban állnak, hogy orosz olajpénzt használjanak fel hallgatók szélsőjobboldali ideológiával való befolyásolására

Szerinte az egyetemeknek fel kellene ismerniük, milyen politikai és nemzetközi összefüggései vannak a finanszírozásnak, és meg kellene szakítaniuk a kapcsolatot az olyan hálózatokkal, mint a Roger Scruton Legacy Foundation.

Az University of Oxford szóvivője ugyanakkor azt hangsúlyozta: a Scruton-előadásokat az alapítvány szervezi, az egyetem kizárólag helyszínt biztosít számukra. A rendezvényeket a Sheldonian Színházban tartják, amely kereskedelmi alapon működő helyszín.

Hozzászólások

Müller Anna: „Kellene egy rendelet arról, hogy délután két óra után ne lehessen tanítás”

Több mint három évtizeden át tanított matematikát és kémiát, ma országgyűlési képviselőként és az Oktatási Bizottság alelnökeként foglalkozik azzal a rendszerrel, amelynek működését saját bőrén tapasztalta. Müller Anna szerint a pedagógusok teljesítményét igenis értékelni kell – de nem mereven és ellenőrzés alapon. Arról beszélgettünk vele, hogyan változott meg a tanári pálya a 90-es évek eleje óta, miért hagyta ott az osztálytermet a politikáért és mit nem lehet számszerűsíteni egy pedagógus munkájában.

Lannert Judit: év végére elkészítik a magyar oktatás stratégiáját

Az oktatási miniszter szerint a gyerekek olyan digitális környezetben nőnek fel, de ez lehetőség és veszély is egyben, ezért az oktatási stratégia része lesz a mesterségesintelligencia-stratégia is. „A közösségi média használata kiszoríthatja az elmélyült olvasást, a személyes beszélgetéseket és a pihenést. A mesterséges intelligencia átgondolatlan alkalmazása pedig csökkentheti az önálló gondolkodás és gyakorlás lehetőségét, ha a tanuló rendszeresen a gépre bízza a feladat megoldását” – emelte ki a Lannert, majd hozzátette, hogy a stratégia része lesz ezért Magyarország oktatási és képzési mesterségesintelligencia-stratégiája is, aminek hamarosan megkezdik társadalmasítását.

@eduline.hu Bemutatkozik Sutyi, az ELTE bölcsész macskája🐱 #cica #cutecat #magyar #magyartiktok #fy ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.