Szijjártó Péter az Európai Unió politikai fősodrát „nagyon agresszíven liberális irányzatnak” nevezte, és hangsúlyozta, hogy Magyarország ettől eltérő, „hazafias stratégiát” követ.
A külügyminiszter a Thaiföldi Kereskedelmi Kamara Egyetemén tartott beszédet, amelyről videót is megosztott Facebook-oldalán. A felvételeken arról beszélt, hogy az európai mainstream politikai irány szerinte háttérbe szorítja a nemzetiséget, a hagyományokat és a vallási kötődést, miközben internacionalista és globalista szemléletet képvisel.
Ezzel szemben Magyarországot „Európa szívében egyfajta szigetként”, szárazföldi országként jellemezte, amely – megfogalmazása szerint – hazafias stratégiát folytat. Úgy fogalmazott: „Hisszük, hogy nincs olyan háború a történelemben, amelyet a harctéren oldottak volna meg.”
Az orosz-ukrán háború kapcsán a miniszter kiemelte, hogy Magyarország nem szállított fegyvereket Ukrajnának, és nem vett részt a háború finanszírozásában az Európai Unión belül. Azt mondta, Magyarország az egyetlen ilyen ország az EU és a NATO tagállamai között, és ezt büszkén vállalja a kormány.
A nyitóképünkön Szijjártó Péter beszédet mond a Thaiföldi Kereskedelmi Kamara Egyetemén. Forrás: Facebook
Elege lett egy kisbéri nagypapának abból, hogy egy kormányzati üzenetet közvetítő, háborús tematikájú óriásplakát hetekig az általános iskola bejáratával szemben volt kihelyezve.