Friss rangsor: ezek a legjobb egyetemek az Egyesült Királyságban

Az első helyezett maximum pontot szerzett az értékelés során.

A The Guardian nyilvánosságra hozta a legfrissebb brit egyetemi rangsorát, amelyben több mint száz felsőoktatási intézményt értékeltek. A lista a hallgatói visszajelzésektől kezdve a diplomás elhelyezkedési arányokig számos tényezőt vizsgál, hogy átfogó képet adjon az Egyesült Királyság legjobb egyetemeiről.

Az intézményeket nyolc különböző mutató alapján pontozták, a maximális összpontszám pedig 100 volt. A szempontok közé tartozik többek között a hallgatói elégedettség az éves National Student Survey (Országos Hallgatói Felmérés) eredményei alapján, a hallgató–oktató arány, az egy hallgatóra jutó oktatási kiadások, a jelentkezők A-level vizsgaeredményei, valamint az úgynevezett „hozzáadott érték” mutató, amely azt vizsgálja, mennyit fejlődnek a diákok tanulmányi eredményei az egyetemen.

Ezek a magyar egyetemek a legjobbak a sportban

A rangsor figyelembe veszi továbbá a képzés befejezésének valószínűségét és a diplomás elhelyezkedési arányokat is, vagyis hogy hányan találnak szakmájukban állást 15 hónappal a végzés után. A Guardian nemcsak tanulmányi területek szerint, hanem összesített sorrendet is készített.

Ez utóbbi szerint a tíz legjobb egyetem 2026-ban az Egyesült Királyságban:

  1. Oxford – 100 pont
  2. St Andrews – 98,3 pont
  3. Cambridge – 94,7 pont
  4. London School of Economics – 93,8 pont
  5. Durham – 85,4 pont
  6. Imperial College – 82,8 pont
  7. Warwick – 79 pont
  8. Bath – 75,9 pont
  9. University of the Arts London – 73,9 pont
  10. UCL – 73,4 pont

Összesen 123 egyetem szerepel a listán, közülük négy intézmény lépte át a 90 pontos küszöböt, és további kettő ért el 80 pont fölötti eredményt.

A rangsor élmezőnyében csak kisebb változások történtek a tavalyihoz képest: az első négy helyezett megőrizte pozícióját, míg a Durham és az Imperial College helyet cseréltek. Az idei év egyik legnagyobb meglepetése a University of the Arts London, amely 2025-ben még a 13. helyen állt, idén viszont négy pozíciót javítva a 9. helyre lépett elő.

 

Hozzászólások

Egyre több az SNI-s diák a középiskolákban, a szakképzés felé tereli őket a rendszer

Az elmúlt három tanévben meredeken emelkedett a sajátos nevelési igényű (SNI) diákok száma a hazai középiskolákban: míg a gimnáziumokban lassan eléri az ötezret a létszámuk, a technikumokban 26 százalékkal nőtt a számuk. A gimnáziumok többsége azonban továbbra sincs felkészülve a fogadásukra, így az oktatási rendszer egyre inkább a szakképzés felé tereli az érintett tanulókat – miközben az ellátórendszer hiányosságai miatt az ország egyes részein óriási különbségek vannak.

Hogy lehet egy héten 27-szer minőségi tanórát tartani? – Lannert Judit a pedagógusok „hihetetlen terheléséről” beszélt

A pedagógusok túlterheltsége évek óta visszatérő probléma a magyar oktatásban, és nemcsak a megtartott tanórák számáról szól: a felkészülés, az értékelés és az adminisztráció is jelentős részt tesz ki a munkaidejükből. Erről beszélt Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter is a parlamentben, felidézve, hogy évekkel ezelőtt kutatóként maga is vizsgálta a tanárok munkaterhelését.

Több mint ötezer képesítés nélküli pedagógus dolgozik a közoktatásban és a szakképzésben

Mérnök tartja a matekot, informatikus a digitális kultúrát, esetleg edző a tesit? Nem egyedüli eset. A KSH legfrissebb adatai szerint mintegy 3200 óvodapedagógus, tanító, tanár és oktató dolgozik úgy iskolában vagy óvodában úgy, hogy nincsen pedagógus képesítése, és valamivel több mint 2000 ezer főt alkalmaznak egyéb beosztású pedagógusként úgy, hogy nincsen hozzá pedagógiai végzettségük.

@eduline.hu Mélyponton a friss magyar PISA-eredmények #PISA #eduline #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu