Petícióban követelik az SZTE hallgatói, hogy vizsgálják ki az egyik oktatójuk homofób bejegyzését

Mivel az egyetem nem tett eleget a korábban nekik címzett nyílt levélben leírtaknak, így most petíció formájában követelik, hogy a vezetőség indítson független etikai és fegyelmi vizsgálatot az oktatóval szemben, illetve határolódjanak el nyilvánosan a homofób megnyilvánulásoktól.

  • Rodler Lili

Korábban mi is megírtuk, hogy a Szegedi Tudományegyetem egyik oktatója a Pride-ot követően homofób bejegyzést tett közzé a saját Facebook-oldalán, egészen pontosan egy idézetet Mózes harmadik könyvéből:

„Ha valaki férfival hál úgy, ahogyan asszonnyal szoktak hálni, mivel utálatosságot követtek el mindketten, halállal lakoljanak, vérük rajtuk.”

(3Móz. 20,13)

 

Magyar Hang

A 444 szerint a posztot ugyan csak az ismerősei láthatták, de villámsebességgel kezdett el terjedni a hallgatók körében is, akik még aznap a Bölcsészettudományi Kar (BTK) Hallgatói Önkormányzatához (HÖK), valamint a Szociológia Tanszék vezetőjéhez fordultak panasszal. A Szociológia Tanszék később egy közleményben elhatárolódott, a HÖK pedig arról tájékoztatta a hallgatókat, hogy minél előbb ki szeretnék vizsgálni az ügyet.

Ekkor az említett oktató eltávolította a Bibliát idéző Facebook-posztot, viszont nem sokkal később újabb bejegyzéssel jelentkezett, amelyben az előző posztját kritizálóknak üzent egy filmidézettel a Feltaláló című filmből, amelyben Béres József azt mondja: „Kérem, mondja meg az elvtársaknak, hogy nyalják ki a seggemet.”

 

444.hu

Alá kommentben pedig annyit fűzött, hogy: „Nos, nagyjából ez a helyzet ma 2025-ben egy egyetemi tanszéken Szegeden. Ha keresztény vagy, nincs helyed a magyar szociológiában! Szégyen...”

Majd később azt is írta, „üldöznek bennünket”.

Pár órán belül ezt a posztot is törölte, majd közzétett egy újabb filmidézetet, ezúttal a Brian élete című filmből. Innen azt a jelenetet linkelte be a bejegyzéshez, amikor a római katona sorra kérdezi a halálra ítélteket, hogy kereszthalálra érkeztek-e. Ehhez is fűzött kommentet: „A bibliai posztom lehetséges következménye”.

 

444.hu

Természetesen később ezt a posztot is törölte az oldaláról.

A vezetőség továbbra sem lépett

Bár a szociológia tanszék nyilvánosan elhatárolódott az oktatótól az egyetem vezetősége ezt továbbra sem tette meg, illetve a hallgatók határozott követelése ellenében sem indítottak eddig eljárást, vagy bármilyen kivizsgálást.

A véleményüknek nyílt levél formájában hangot is adtak, ahol az alábbi pontokat sorakoztatták fel, mint polgári követelések:

  • az SZTE indítson független etikai és fegyelmi vizsgálatot az oktató ügyében
  • a rektor és az egyetem vezetése nyilvánosan határolódjon el a homofób megnyilvánulásoktól
  • az egyetem vállaljon nyilvános elköteleződést az LMBTQ+ hallgatók, oktatók és dolgozók védelme mellett
  • erősítse meg, hogy a gyűlöletkeltésnek nincs helye az egyetemi közösségben

„A levélre azóta sem mi, sem az érdeklődő hírportálok nem kaptak választ – az egyetem részéről semmilyen érdemi lépés nem történt.

Úgy gondoljuk, hogy az egyetem felelőssége, hogy biztonságos és befogadó környezetet biztosítson minden diákja és munkavállalója számára – függetlenül azok származásától, nemi identitásától vagy szexuális orientációjától. Ha egy egyetemi oktató gyűlöletbeszédre emlékeztető tartalmat tesz közzé, az nem „magánvélemény”, hanem a közbizalommal való visszaélés. Különösen, ha hallgatókat tanít és értékel”

- fogalmazta meg a Hallgatók az Egyenlőségért (HAE) csoport a legutóbbi közleményükben.

Mivel nem történt érdemi lépés, így a HAE petíciót indított, hogy ezen az úton vegye rá az egyetemet arra, hogy lépéseket tegyen. Eddig 335-en írták alá, és ezen a linken várják a további csatlakozókat.

 

Hozzászólások

Évtizedek óta a BGE-n oktató tanárok mondtak fel, a hallgatók egy része forrong: már az oktatási minisztertől kérnek segítséget

Hallgatói és oktatói beszámolók szerint húsz-harminc éve a BGE-n tanító tanárok is felmondtak, gyakoriak az 50–60 fős szemináriumok, és olyan is előfordult, hogy egy 300 fős előadást mindössze 150 férőhelyes terembe írtak ki. Az egyetem jelenlegi vezetése által bevezetett központosított számonkérési rendszer szintén komoly elégedetlenséget váltott ki. A tiltakozók szerint sem a petíciók, sem a tüntetések, sem az egyetem vezetésével folytatott egyeztetések nem hoztak megnyugtató megoldást, miközben az érdekképviseleti fórumokba vetett bizalom is meggyengült. Bár a BGE vezetése és a HÖK nem látja ilyen súlyosnak a helyzetet, a Szabad BGE hallgatói csoport képviselője már az oktatási miniszterhez fordult, és független vizsgálatot kért.