Már több mint 6000 fő írta alá a Pázmány hallgatóinak nyilatkozatát, hogy megszüntessék a három oktató ellen indított eljárást

A katolikus egyetem hallgatói szerint nem indokolt a fegyelmi eljárás és remélik, a nyilatkozattal hozzájárulnak annak megszüntetéséhez.

A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karának hallgatói aláírásgyűjtést kezdtek, mellyel kiállnak az intézmény azon három oktatója mellett, akik ellen etikai vizsgálat indult, miután a HVG felületén publikálták írásukat a melegek társadalmi kirekesztéséről és a szivárványcsaládok elfogadásáról.

A HVG júniusban tette közzé az oktatók írását, melynek címe: „Egy keresztény szellemiségű egyetem oktatóiként és pszichológusként valljuk: minden szeretetre épülő kapcsolat egyenértékű” volt.

A hallgatók véleménye szerint

„a szeretet, az elfogadás, az emberi jogokért való kiállás olyan értékek, amelyek egyrészt alapvetőek a társadalmi együttélés szempontjából, másrészt nem mennek szembe a keresztény szellemiséggel.”

A cikk tudományos alapokon nyugszik, és a megfogalmazott álláspont hitelesen hívja fel a figyelmet a jelenlegi társadalmi helyzetben különösen fontos kérdésekre. Célja a tájékoztatás és az érintettek támogatása, amit fontosnak tartunk, és ami álláspontunk szerint nem indokolhat fegyelmi eljárást – írják a nyilatkozatban.

A nyilatkozatot itt lehet aláírni.

A Pázmány hallgatói mellett, szinte egyidőben a szegedi hallgatók is összefogtak, és nyílt levélben követelnek fegyelmi vizsgálatot az egyik oktató ellen, aki homofób idézetet posztolt a Facebookon:

Hozzászólások

Fóti Péter: Miért olyan nehéz az iskola átalakítása?

Amikor az oktatás megújításáról, modernizációjáról vagy az önálló, tanulóközpontú tanulásról beszélünk, hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy a változás útjában csupán a begyepesedett tantervek, a bürokrácia vagy a vaskalapos pedagógusok állnak. Azt gondoljuk: ha végre megadnánk a diákoknak a teljes szabadságot, a választási lehetőséget és a bizalmat, ők boldogan élvén vele azonnal virágzásnak indulnának. Vélemény.

Daganatos betegséggel küzdő gyerekek rajzaiból nyílt kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban

Összesen 195, daganatos betegséggel küzdő vagy a gyógyulás útján járó gyerek alkotásait lehet megnézni a Magyar Nemzeti Múzeum új időszaki kiállításán. A rajzok között a kórházi élmények és a félelem is megjelennek, de elsősorban arról mesélnek, ami a gyerekeket a betegségen túl foglalkoztatja: családról, barátságról, szerelemről, sportról, zenéről és álmokról.

@eduline.hu

„A pedagógusok féltek meghívni, bármennyire is szükségesnek, jónak tartották a civil szervezetek jelenlétét” @amnesty_magyarorszag #eduline #iskola #magyar #civilszervezetek

♬ eredeti hang - eduline.hu

Még várják a jelöléseket a Karikó Katalin Nobel-díjából alapított JATE-díjra

Szeptember 8-ig várják a jelöléseket a Karikó Katalin Nobel-díjának pénzjutalmából alapított JATE-díjra. Három kategóriában – alumni, oktatói-kutatói és hallgatói – lehet jelölni a Szegedi Tudományegyetem közösségéhez kötődő személyeket. A Nobel-díjas kutató közben a pályakezdő fiataloknak is üzent: szerinte nem a hibátlan pályaív, hanem a kudarcok utáni újrakezdés képessége vezet sikerhez.