Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Kincse Csongor hétfőn reggel egy e-mailből tudta meg, hogy már nem számol vele, az egyébként orvoshiánnyal küzdő bajai kórház.
Az Eduline-on is beszámoltunk arról, hogy Kincse Csongor a Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Karának végzőseként tartotta meg ünnepi beszédét, amelyben a magyar egészségügyet „diszfunkcionálisnak” nevezte, és nyíltan beszélt a pályakezdő orvosokat érő kihívásokról.
A beszéd nagy visszhangot váltott ki, több platformon is terjedni kezdett. Néhány nappal később azonban váratlan fordulat következett: a Bajai Szent Rókus Kórház – ahol Kincse korábban tanulmányi szerződést kötött, és ahol nőgyógyászként kezdte volna meg munkáját – váratlanul visszalépett a szerződéskötéstől - írja a Forbes.
A fiatal orvos a
Partizánnak adott interjúban elmondta
, hogy a kórházzal való kapcsolata az elmúlt években kifejezetten jó volt. Már negyedéves korában megállapodást kötött az intézménnyel, amely tanulmányi ösztöndíjat is biztosított számára. A megállapodás értelmében diplomája megszerzése után a bajai kórház nőgyógyászati osztályán kezdte volna meg munkáját. Amennyiben nem ott helyezkedik el, a támogatás teljes összegét vissza kell fizetnie – vagyis a
döntés anyagilag is súlyos terhet ró rá.
Kincse elmondása szerint az avatást követően jelentkezett az igazgatói titkárságon, ám hétfő reggel 7:40-kor csupán egy rövid e-mailt kapott a kórház főigazgatójától, Tóth Gábortól – aki egyúttal a Magyar Kórházszövetség elnöke is –, amelyben gratulált neki, és sok sikert kívánt a jövőre nézve.
Frissítés (07.01, 13:30)
Kincse Csongor lapunk azt nyilatkozta, jelenleg nincs tudomása arról, hogy a bajai kórházzal korábban megkötött szerződése érvényét vesztette volna. A friss diplomás orvos tájékoztatása szerint az intézmény főigazgatója jövő hétfőre személyes megbeszélésre hívta őt.
Frissítés (07.01, 14:38)
Reagált a bajai kórház: nem vonta vissza Kincse Csongornak tett állásajánlatát. Erről bővebben ebben a cikkünkben olvashattok.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.