Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
Hol a legjobb egyetemre járni Magyarországon? A válasz sok mindentől függ – például attól, hogy a megélhetési költségek alacsonyak-e, mennyire élhető a város, vagy hogy milyen közösségi élet várja a hallgatókat. Most megmutatjuk, melyik magyar városban a legjobb egyetemista életet élni – nemcsak hivatalos rangsorok, hanem a TikTok és Reddit-felhasználók véleménye alapján is.
Budapest: nemzetközi rangsorok élvonalában
A világ 100 legjobb egyetemi városa közé sorolta Budapestet a QS „Best Student Cities” listája – ez az egyik legfontosabb nemzetközi rangsor, amely olyan szempontokat vizsgál, mint az oktatás színvonala, megélhetés, hallgatói közösség vagy épp a karrierlehetőségek. Budapest 2025-ben a 63. helyen áll a listán, ezzel a régióban is az egyik legerősebb szereplőnek számít.
29 képzésterületi rangsorban szerepel legalább egy magyar egyetem - itt a QS 2025-ös listája
De nem csak a hivatalos listákon teljesít jól a főváros. A TikTokon egyre aktívabbak a fővárosi egyetemek. Az ELTE, a BME és a Corvinus hallgatói is rendszeresen posztolnak #egyetem, #budapestcampus vagy #diáklét címkékkel:
@elte_official ������ Neked hány vizsgád van még hátra? Írd meg kommentben! #vizsgaidőszak #elte #foru #fyp #goviral #nekedbe #foryouu
♬ eredeti hang – ELTE - ELTE
@unibme.official ������ ������������ Mi is ez az egész? Härtlein Károly, a BME mesteroktatója mesél a különleges projektről és a sztratoszférán átívelő különleges edukációs kísérletről! Nézz bele te is! ������▶️ #myBME #hunorprogram #spacethings #spaceprogram #űrkutatás #egyetem #unilife
♬ original sound - BME
@uni.corvinus This is the skin of a Corvinus student, Bella…������������♂️✨#twilight #corvinus #fyp #edutok
♬ eyes on fire - ♰
Pécs: olcsó, közösségbarát és TikTok-kedvenc
A Campus Advisor listáján – amely több mint 17 ezer európai diák értékelésére épül – Pécs a legolcsóbb egyetemi városok közé került. A kisvárosi hangulat, a pezsgő egyetemista élet és az alacsony albérletárak mind vonzóvá teszik a hallgatók szemében.
Felvételi 2025: ilyen intézményi pontokat kaphattok a Pécsi Tudományegyetemen
TikTokon a Pécsi Tudományegyetem külön figyelmet érdemel: hallgatói vlogokat készítenek a kollégiumi mindennapokról, pécsi programokról vagy akár a legjobb menzákról. Ezek a videók nemcsak informatívak, de sokszor viccesek, önironikusak, és pontosan azt a hangulatot közvetítik, amitől egy város „jó hely” lesz az egyetemisták szemében.
@pte1367 Diáknak lenni király, PTE-s diáknak lenni pedig még királyabb, hiszen számos előnyre tehetsz szert! #diakkedvezmeny #pte #pte1367 #fyp #nekedbe
♬ eredeti hang – PTE - PTE
Szeged: a Reddit-közösség kedvence
Ha valaki igazán őszinte hallgatói véleményekre kíváncsi, a Redditre érdemes felnéznie. A r/Hungary és r/UniHungary fórumokon sokszor téma, hol a legjobb egyetemre járni, és Szeged szinte mindig előkerül. Egy jellemző komment az ottani egyetemi életre:
„Szeged a legjobb, ha egyetemistaként nézzük. Az egész város a hallgatókról szól, minden gyalog elérhető, biztonságos, este is nyugodtan lehet közlekedni.”
Szeged tehát nemcsak infrastrukturálisan jól szervezett, hanem közösségi szempontból is kiemelkedik – ezt a visszajelzések rendszeresen alátámasztják.
Debrecen: megosztó vélemények, de biztos alapok
Debrecen vegyes értékeléseket kap a közösségi felületeken. Bár az infrastruktúra kiváló, és a város folyamatosan viszont, a hallgatók gyakran említik a közösségi médián, hogy este „kihaltnak” érződik a város, kevés az igazán pezsgő egyetemi program.
Ady és Szabó Magda is a legszebb magyar egyetemre járt
A Redditen gyakran elhangzik, hogy:
„Debrecen halott este. Az egyetemisták próbálják életben tartani, de a szórakozóhelyek és események száma kevés.”
Ez persze nem jelenti azt, hogy ne lenne élhető – de a közösségi élmény szempontjából más városok egy fokkal jobban teljesítenek.
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Az elkövető egy 17 éves fiú, aki tettét azzal indokolta, hogy az iskolába járó fiatalok korábban gúnyolták őt, ezért haragudott rájuk.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).