29 képzésterületi rangsorban szerepel legalább egy magyar egyetem - itt a QS 2025-ös listája

Számos művészeti, műszaki és bölcsészettudományi képzésterületi rangsorban szerepel a legjobbak között magyar egyetemek.

  • Székács Linda

Március 12-én nyilvánosságra hozta a 2025-ös képzésterületi rangsorait a brit Quacquarelli Symonds. Idén 100 ország 1700 felsőoktatási intézményének mintegy 21 ezer képzését vizsgálták 5 nagy tudományterületen, ezen belül 55 szűkebb szakterületen, amelyek közül 29-ben szerepel magyar egyetem.

Számos kategóriába egyedüli magyar egyetemként jutott be például az Eötvös Loránd Tudományegyetem, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem és a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem. Az utóbbi ráadásul igen előkelő helyen; a zenei képzésterületi rangsorban a 12. helyen végzett, míg az előadó-művészeti rangsorban a 24. helyre került.

A listákban olyan szempontok alapján értékelték az intézményeket, mint a(z)

  • akadémiai reputáció,
  • munkaadói reputáció,
  • publikációkénti idézettség,
  • az oktatók tudományos teljesítményét mérő Hirsch-index, és
  • a nemzetközi beágyazottságot (a nemzetközi diákok számát) mérő International Research Network-indikátor.

"A rangsor merítését jól érzékelteti, hogy az Egyesült Államokból 220, Kínából 124, az Egyesült Királyságból 104, Franciaországból 81, Indiából 79, Japánból pedig 53 intézmény került fel rá" - írja az ezzel kapcsolatos közleményében a BME.

Mutatjuk a magyar egyetemek helyezéseit:

Művészet- és bölcsészettudományok

Nyelvészet

  • Eötvös Loránd Tudományegyetem - 151-200.

Zene

  • Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem - 12.

Régészet

  • Eötvös Loránd Tudományegyetem - 151-200.

Angol nyelv és irodalom

  • Eötvös Loránd Tudományegyetem - 301-350.

Történelem

  • Eötvös Loránd Tudományegyetem - 201-250.

Modern nyelvek

  • Eötvös Loránd Tudományegyetem - 201-250.

Előadó-művészet

  • Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem - 24.

Engineering and Technology

Vegyészmérnök

  • Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem - 251-300.

Építészmérnök

  • Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem - 201-275.

Programtervező informatika

  • Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem - 301-350.
  • Eötvös Loránd Tudományegyetem - 451-500.
  • Szegedi Tudományegyetem - 601-650.
  • Debreceni Egyetem - 701-750.
  • Óbudai Egyetem - 751-850.

Villamosmérnöki

  • Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem - 301-350.

Olajmérnöki

  • Miskolci Egyetem - 151-175.
  • Pécsi Tudományegyetem - 151-175.

Gépészmérnöki

  • Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem - 151-200.
  • Miskolci Egyetem - 501-575.

Orvos- és élettudományok

Agrár- és erdőgazdálkodás

  • Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem - 101-150.
  • Debreceni Egyetem - 251-300.
  • Szegedi Tudományegyetem - 351-400.
  • MATE Kaposvári Campus - 401-475.
  • Pécsi Tudományegyetem - 401-475.

Biológia

  • Debreceni Egyetem - 401-450.
  • Szegedi Tudományegyetem - 451-500.
  • Eötvös Loránd Tudományegyetem - 501-550.
  • Pécsi Tudományegyetem - 651-700.

Orvostudományok

  • Semmelweis Egyetem -251-300.
  • Debreceni Egyetem - 351-400.
  • Szegedi Tudományegyetem - 351-400.
  • Pécsi Tudományegyetem - 451-500.
  • Eötvös Loránd Tudományegyetem - 551-600.

Gyógyszerész

  • Szegedi Tudományegyetem - 251-300.
  • Semmelweis Egyetem - 301-350.
  • Debreceni Egyetem - 351-400.

Pszichológia

  • Eötvös Loránd Tudományegyetem - 201-250.

Természettudományok

Kémia

  • Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem - 401-450.
  • Szegedi Tudományegyetem - 501-550.
  • Eötvös Loránd Tudományegyetem - 551-600.
  • Debreceni Egyetem - 601-700.

Environmental Sciences

  • Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem - 451-500.

Anyagtudományok

  • Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem - 401-550.

Matematika

  • Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem - 301-350.
  • Eötvös Loránd Tudományegyetem - 301-350.
  • Debreceni Egyetem - 501-600.
  • Szegedi Tudományegyetem - 501-600.

Fizika és csillagászat

  • Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem - 351-400.
  • Eötvös Loránd Tudományegyetem - 351-400.
Társadalomtudományok

Társadalomtudomány és menedzsment
  • Budapesti Corvinus Egyetem - 350.
  • Eötvös Loránd Tudományegyetem - 501-550.
Gazdálkodási és menedzsment
  • Budapesti Corvinus Egyetem - 351-400.
  • Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem - 501-550.
Közgazdaságtan és ökonometria
  • Budapesti Corvinus Egyetem
  • Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem
Oktatás
  • Eötvös Loránd Tudományegyetem - 351-400.
Jog
  • Eötvös Loránd Tudományegyetem - 301-350.
Politológia
  • Budapesti Corvinus Egyetem - 301-400.
  • Eötvös Loránd Tudományegyetem - 301-400.
Hozzászólások

Évtizedek óta a BGE-n oktató tanárok mondtak fel, a hallgatók egy része forrong: már az oktatási minisztertől kérnek segítséget

Hallgatói és oktatói beszámolók szerint húsz-harminc éve a BGE-n tanító tanárok is felmondtak, gyakoriak az 50–60 fős szemináriumok, és olyan is előfordult, hogy egy 300 fős előadást mindössze 150 férőhelyes terembe írtak ki. Az egyetem jelenlegi vezetése által bevezetett központosított számonkérési rendszer szintén komoly elégedetlenséget váltott ki. A tiltakozók szerint sem a petíciók, sem a tüntetések, sem az egyetem vezetésével folytatott egyeztetések nem hoztak megnyugtató megoldást, miközben az érdekképviseleti fórumokba vetett bizalom is meggyengült. Bár a BGE vezetése és a HÖK nem látja ilyen súlyosnak a helyzetet, a Szabad BGE hallgatói csoport képviselője már az oktatási miniszterhez fordult, és független vizsgálatot kért.