Két ezüstérmet szereztek Kínában a Széchenyi István Egyetem evezősei

Magyarországot egyedüliként képviselték a nemzetközi versenyen.

  • Rodler Lili

A kínai Csengcsouban április 17. és 21. között megrendezett nemzetközi egyetemi regattán 12 ország 37 felsőoktatási intézménye vett részt. Magyarországot a győri Széchenyi István Egyetem képviselte. A Gasztonyi Péter László és Csizmadia Ádám alkotta hallgatói csapat két ezüstérmet szerzett, egyet az 5,1 kilométeres üldözéses és egyet az 500 méteres sprintversenyen.

Magyar siker a párizsi világűrjogi perbeszédversenyen

Náluk csak a Kölni Egyetem tudott jobban teljesíteni, maguk mögött viszont olyan intézmények egységeit tudhatják, mint a Bécsi Egyetem, a lengyel Wroclawi Orvostudományi Egyetem, az amerikai Syracuse Egyetem és a japán Kiotói Egyetem.

Megteheti az iskola, hogy igazolt sportolót kikérővel nem engedi el edzésre?

Az eseményen lehetőségünk nyílt egy, a hivatalos programtól független extra versenyre is. A regattán részt vett ugyanis a sportágban jelentős hagyományokkal rendelkező Oxford és Cambridge Egyetem nyolcas hajója, amelyeket egy nemzetközi csapattal hívtunk ki. Ennek tagja volt a két széchenyis magyar hallgató mellett két-két német, új-zélandi és osztrák versenyző is. A mieinkkel felálló egység az oxfordiak mögött másodikként ért célba

– nyilatkozta az egyetemnek az evezősök vezetőedzője.

 

Hozzászólások

„Nem lehet a készülésre kényszeríteni egy nem neurotipikus gyereket” – így élte meg a középiskolai felvételit egy autista nyolcadikos

A középiskolai felvételi önmagában is komoly terhelést jelenthet egy nyolcadikosnak, egy autizmusspektrum-zavarral élő diáknál azonban a felkészülés egészen más kérdéseket is felvethet. Hogyan lehet hónapokon keresztül készülni, ha a gyerek nehezen veszi rá magát az otthoni tanulásra? Mit lehet tenni, ha jó képességei ellenére nem önálló a tanulásban? És hogyan választ iskolát egy család, ha közben azt érzi, hogy maga a felvételi rendszer elsősorban a neurotipikus, szabálykövető és rendkívül szorgalmas gyerekeknek kedvez?

Nem csak a rugalmas iskolakezdés van tervben, hanem a rugalmas óvodakezdés is

A kora gyermekkori ellátórendszer több ponton is átalakulhat a következő időszakban. A Civil Közoktatási Platform Dr. Kereki Judit kora gyermekkori jóllétért felelős államtitkárral egyeztetett a tervekről, amelyek között a rugalmas iskolakezdés visszaállítása mellett a rugalmas óvodakezdés lehetőségének megteremtése is szerepel.

@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.