A Honvéd szakmai segítséggel támogatja a győri egyetem e-sport-oktatását

Az egyetem sportegyesülete már 2019 óta rendelkezik e-sport-szakosztállyal.

Együttműködési megállapodást kötött a győri Széchenyi István Egyetem és a Budapesti Honvéd Sportegyesület, így a klub egyebek mellett az egyetemi e-sport-oktatáshoz és -csapatfejlesztéshez nyújt majd szakmai segítséget – írja az egyetem.

Az elmúlt pár évben több egyetemen is terítékre került az e-sport, a Széchenyi István Egyetem Sportegyesülete pedig már 2019 óta rendelkezik e-sport-szakosztállyal. A Budapesti Honvéd SE a szabadidő-szakosztályán belül működtet e-sport-szakágat. A Lenovo Legion Honvéd Esport Akadémia 2018-ban indult el a magyarországi gamer közösség fejlődni vágyó tagjai számára.

ELTE, BME, Metropolitan: taroltak a fővárosi egyetemek a hazai e-sport bajnokságon.

A megállapodás alapján közösen szeretnék előmozdítani az e-sport és a sporttudományi terület hazai fejlődését. Az így kitűzött célok elérését többek között rendezvények szervezésével és népszerűsítésével, illetve egyéni tehetséggondozással akarják majd segíteni.

 

Fotó: Bankó József/Széchenyi István Egyetem

Tudtátok, hogy létezik egyetemi e-sport kupa?

Annak érdekében, hogy képet kapjunk az e-sport népszerűségéről, érdemes megjegyezni, hogy 2024-ben már a harmadik alkalommal rendezték meg a Magyar E-sport Szövetség által létrehozott K&H Egyetemi E-sport Kupa döntőjét, amin a magyar egyetemisták és főiskolások különböző videójátékokban mérhették össze tudásukat.

Pluszpontok a felvételin

Három furcsa többletpont a 2025-ös egyetemi felvételin.

Egyes egyetemeken az idei felsőoktatási felvételin is jár intézményi pont bizonyos e-sport eredményekért. Az Óbudai Egyetemen az országos e-Sport bajnokságon történő részvétel után 3 pont, nemzetközi verseny esetében 5 pont jár. Dobogós eredményért az előbbi esetben 10 pont, az utóbbinál pedig 20 többletpontot lehet szerezni.

 

Hozzászólások

„Nem lehet a készülésre kényszeríteni egy nem neurotipikus gyereket” – így élte meg a középiskolai felvételit egy autista nyolcadikos

A középiskolai felvételi önmagában is komoly terhelést jelenthet egy nyolcadikosnak, egy autizmusspektrum-zavarral élő diáknál azonban a felkészülés egészen más kérdéseket is felvethet. Hogyan lehet hónapokon keresztül készülni, ha a gyerek nehezen veszi rá magát az otthoni tanulásra? Mit lehet tenni, ha jó képességei ellenére nem önálló a tanulásban? És hogyan választ iskolát egy család, ha közben azt érzi, hogy maga a felvételi rendszer elsősorban a neurotipikus, szabálykövető és rendkívül szorgalmas gyerekeknek kedvez?

Nem csak a rugalmas iskolakezdés van tervben, hanem a rugalmas óvodakezdés is

A kora gyermekkori ellátórendszer több ponton is átalakulhat a következő időszakban. A Civil Közoktatási Platform Dr. Kereki Judit kora gyermekkori jóllétért felelős államtitkárral egyeztetett a tervekről, amelyek között a rugalmas iskolakezdés visszaállítása mellett a rugalmas óvodakezdés lehetőségének megteremtése is szerepel.

@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.