Junior dékán az Oxfordi Egyetemen egy magyar PhD hallgató

Somos Emma a klímaváltozás és a gazdasági elit kapcsolatát kutatja, miközben a diáktársaiért is felelős a világ egyik legjobb egyetemén.

  • Székács Linda

"Mi a kollégiumok dékánjaival dolgozunk együtt a diákok jólétéért. Feladataink közé tartozik például az úgynevezett „peer support”, vagyis diáktársaink lelki és tanulmányi támogatása. Sokszor komolyabb helyzetekben is hozzánk fordulnak először. Nagy a felelősség, de cserébe kapunk fizetést, a lakhatásunkat és az étkezésünket is fedezik, illetve részt vehetünk díszvacsorákon és használhatjuk a privát közösségi tereket" - mesélte a Milestone-nak Somos Emma, az intézet egyik öregdiákja, aki jelenleg az Oxfordi Egyetem PhD-hallgató.

A magyar lány három évet töltött a Milestone programjában, ahol segítettek neki eldönteni, hogy a széles érdeklődési köre, a pszichológia, a neurológia, a politológia, a nemzetközi kapcsolatok és a szociológia közül végül melyik irányba menjen. Elmondása szerint az itt gyűjtött tapasztalatai nem csupán az egyetemi jelentkezés és egyetemi élet során voltak hasznára, de a személyiségfejlődésében is. Aktív tagja volt például a Model ENSZ (MUN) Society-nek, amely által többször utazott konferenciákra, például Berlinbe, Oxfordba és Luxemburgba.

 

Az útja végül Angliába, a London School of Economics and Political Science szociológia alapszakjára vezetett. Ennek elvégzése után már tudta, hogy érdekli az akadémiai világ, amely esetében kiemelten fontos, hogy valamelyik top egyetemen szerezzen diplomát. A Cambridge és az Oxford között vacillálva végül az Oxford mellett döntött.

"A döntésben az játszott szerepet, hogy az adott egyetem kutatói közösségébe mennyire illeszkedem. Végül azért választottam Oxfordot, mert itt inkább a kvantitatív, empirikus szemléletmód van előtérben, míg Cambridge inkább a kvalitatív, elméleti kutatásra fókuszál" - mondta, hozzátéve, hogy volt egyfajta sztereotíp elképzelése arról, hogy a világ egyik legjobb egyetemén távolságtartó, rideg, szigorú professzorok várják majd.

Bár szerinte ez részben igaz, ettől függetlenül a diákélet pezsgő: rengeteg az esemény, és sokkal több barátot szerzett Oxfordban, mint Londonban.

Ebben valamennyire közrejátszhat az is, hogy Emma a St Catharine’s College junior dékánjaként felelős a diáktársaiért, lelkileg és tanulmányaikban is támogatja őket. Mindemellett a doktoriján is dolgozik, a témája a klímaválság és a gazdasági elit kapcsolata.

 

Hozzászólások

Évtizedek óta a BGE-n oktató tanárok mondtak fel, a hallgatók egy része forrong: már az oktatási minisztertől kérnek segítséget

Hallgatói és oktatói beszámolók szerint húsz-harminc éve a BGE-n tanító tanárok is felmondtak, gyakoriak az 50–60 fős szemináriumok, és olyan is előfordult, hogy egy 300 fős előadást mindössze 150 férőhelyes terembe írtak ki. Az egyetem jelenlegi vezetése által bevezetett központosított számonkérési rendszer szintén komoly elégedetlenséget váltott ki. A tiltakozók szerint sem a petíciók, sem a tüntetések, sem az egyetem vezetésével folytatott egyeztetések nem hoztak megnyugtató megoldást, miközben az érdekképviseleti fórumokba vetett bizalom is meggyengült. Bár a BGE vezetése és a HÖK nem látja ilyen súlyosnak a helyzetet, a Szabad BGE hallgatói csoport képviselője már az oktatási miniszterhez fordult, és független vizsgálatot kért.