Erasmus-ügy: tizenkét pontban minősítette alkalmatlannak az Európai Bizottság a magyar törvényt

A döntést már hétfőn nyilvánosságra hozták, de szerda estére részletes indoklást is fűztek a határozathoz.

  • Rodler Lili

Ettől a jogszabálytól függ az, hogy a modellváltott egyetemek hozzáférhetnek-e az Erasmus+ és a kutatás-fejlesztést támogató Horizon Europe programok EU-s finanszírozásához, amelynek megvonásáról két évvel ezelőtt döntöttek a tagállamok a kuratóriumok működésében feltárt összeférhetetlenségi körülmények miatt, foglalta össze a hvg.hu dióhéjban az elmúlt időszak Erasmussal kapcsolatos történéseit.

Közel két év elteltével, december 2-án nyújtotta be a kormány a parlament által elfogadott jogszabályt. Az Európai Bizottság két hét elteltével közölte, hogy a magyar törvény nem ad választ a felmerült kifogásokra, így a korlátozások továbbra is érvényben maradnak. A döntést a brüsszeli testület hétfőn adta nyilvánosságra, ám abban még nem fejtették ki bővebben az indokokat, mint a szerda este megjelent határozatban.

Az Európai Bizottság hiányolja többek között azt, hogy

  1. a vonatkozó rendelkezések hatálybalépésének időpontja nem tehető függővé attól, amikortól a kekvák korlátozását hatályon kívül helyezik vagy módosítják, azaz a korrekciós intézkedésnek hatályosnak kell lennie, amikor azt az Európai Bizottsághoz benyújtják;
  2. a szabályokat minden olyan jogi személyre alkalmazni kell, amelyre a tanácsi végrehajtási határozat vonatkozik (magyarul nem lehet kivételezni a nem egyetemi kekvákkal, ahogy a kormány módosítása teszi);
  3. a szabályokat pályázati feltételekként kell alkalmazni legalább attól az időponttól, amikor valamely közérdekű vagyonkezelő alapítvány és/vagy bármely fenntartott jogi személy uniós finanszírozást igényel, ezt a finanszírozás teljes időtartama alatt is biztosítani kell;
  4. a közérdekű vagyonkezelő alapítvány kuratóriuma, illetve felügyelőbizottsága tagjának, valamint az uniós finanszírozást igénylő fenntartott jogi személy ügyvezetőjének megbízatását időben korlátozni kell – attól függetlenül, hogy a megbízatás folyamatban volt-e az új szabályok hatálybalépésekor vagy az uniós pénzügyi támogatás igénylésekor;
  5. a szabályoknak egyaránt vonatkozniuk kell a közérdekű vagyonkezelő alapítványok kuratóriumának, illetve felügyelőbizottságának új és meglévő tagjaira, valamint a fenntartott jogi személyek új és meglévő ügyvezetőire;
  6. az összeférhetetlenség hiányát ellenőrizni kell és szigorúan be kell tartatni, mivel a függetlenségre, a feddhetetlenségre, a pártatlanságra és az integritásra vonatkozó általános követelmények nem elegendőek;
  7. a közérdekű vagyonkezelő alapítványok kuratóriumának és felügyelőbizottságának tagjai, valamint a fenntartott jogi személyek ügyvezetői a kinevezésük előtt nyújtsanak be összeférhetetlenségi nyilatkozatot és vagyonnyilatkozatot, ezt rendszeresen meg kell ismételni;
  8. a kiválasztási követelményeiket még azelőtt ellenőrizni kell, hogy az adott közérdekű vagyonkezelő alapítvány vagy fenntartott jogi személy uniós finanszírozás igénylésére jogosultnak minősülne;
  9. ezt egy jogilag kötelező erejű határozatot kibocsátó, független testületnek kell elvégeznie;
  10. az összeférhetetlenségi és vagyonnyilatkozataikat az Integritás Hatóságnak (IH) kell ellenőriznie;
  11. ehhez minden eszközt meg kell adni az IH-nak;
  12. megfelelő módszertan és eljárás kell, hogy hatékonyan megelőzzék az összeférhetetlenséget, valamint javítsák az átláthatóságot és az elszámoltathatóságot.

 

A döntést a lengyel Pjotr Serafin, az Európai Bizottság költségvetésért felelős tagja jegyezte ellen. Eszerint a magyar kormánynak továbbra is bármikor lehetősége van arra, hogy a felsorolt kifogások orvoslását elvégezze és az elzárt uniós forrásokat megnyissa.

Az Európai Bizottság határozatával kapcsolatban hat modellváltó egyetem kifejtette a véleményét. Szerintük az Európai Unió magyar kormánnyal kapcsolatos problémáihoz semmi közük a magyar egyetemeknek. Erről bővebben ebben a cikkünkben olvashattok.

 

Hozzászólások

Müller Anna: „Kellene egy rendelet arról, hogy délután két óra után ne lehessen tanítás”

Több mint három évtizeden át tanított matematikát és kémiát, ma országgyűlési képviselőként és az Oktatási Bizottság alelnökeként foglalkozik azzal a rendszerrel, amelynek működését saját bőrén tapasztalta. Müller Anna szerint a pedagógusok teljesítményét igenis értékelni kell – de nem mereven és ellenőrzés alapon. Arról beszélgettünk vele, hogyan változott meg a tanári pálya a 90-es évek eleje óta, miért hagyta ott az osztálytermet a politikáért és mit nem lehet számszerűsíteni egy pedagógus munkájában.

Lannert Judit: év végére elkészítik a magyar oktatás stratégiáját

Az oktatási miniszter szerint a gyerekek olyan digitális környezetben nőnek fel, de ez lehetőség és veszély is egyben, ezért az oktatási stratégia része lesz a mesterségesintelligencia-stratégia is. „A közösségi média használata kiszoríthatja az elmélyült olvasást, a személyes beszélgetéseket és a pihenést. A mesterséges intelligencia átgondolatlan alkalmazása pedig csökkentheti az önálló gondolkodás és gyakorlás lehetőségét, ha a tanuló rendszeresen a gépre bízza a feladat megoldását” – emelte ki a Lannert, majd hozzátette, hogy a stratégia része lesz ezért Magyarország oktatási és képzési mesterségesintelligencia-stratégiája is, aminek hamarosan megkezdik társadalmasítását.

@eduline.hu Bemutatkozik Sutyi, az ELTE bölcsész macskája🐱 #cica #cutecat #magyar #magyartiktok #fy ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.