Hatályban marad a korlátozás: az alapítványi egyetemek továbbra sem vehetnek részt az Erasmus+ és Horizont programokban

21 magyar egyetemet zárnak ki a programokból.

Az Európai Bizottság friss határozata szerint megállapították, hogy a magyar jogszabályi módosítások nem kezelik megfelelően a közérdekű vagyonkezelő alapítványok kuratóriumaiban fennálló összeférhetetlenségi aggályokat. Ennek alapján a Bizottság arra a következtetésre jutott, hogy a közérdekű vagyonkezelő alapítványokra és az általuk fenntartott szervezetekre vonatkozó intézkedésnek hatályban kell maradnia.

A Népszava információi szerint hiába módosította a kormány még novemberben a közérdekű vagyonkezelő alapítványokról hozott törvényt, az EB továbbra sem elégedett a változtatásokkal, így a hazai modellváltó egyetemek továbbra sem vehetnek részt az Erasmus+ és a Horizont-programokban.

A közlemény szerint a bizottság egyértelműen felvázolta, milyen változtatások szükségesek, de egyelőre úgy tűnik a kormány ezeknek nem tudott eleget tenni. Azonban azt is közölték, hogy Magyarország bármikor bejelenthet új korrekciós intézkedéseket.

Hozzászólások

Évtizedek óta a BGE-n oktató tanárok mondtak fel, a hallgatók egy része forrong: már az oktatási minisztertől kérnek segítséget

Hallgatói és oktatói beszámolók szerint húsz-harminc éve a BGE-n tanító tanárok is felmondtak, gyakoriak az 50–60 fős szemináriumok, és olyan is előfordult, hogy egy 300 fős előadást mindössze 150 férőhelyes terembe írtak ki. Az egyetem jelenlegi vezetése által bevezetett központosított számonkérési rendszer szintén komoly elégedetlenséget váltott ki. A tiltakozók szerint sem a petíciók, sem a tüntetések, sem az egyetem vezetésével folytatott egyeztetések nem hoztak megnyugtató megoldást, miközben az érdekképviseleti fórumokba vetett bizalom is meggyengült. Bár a BGE vezetése és a HÖK nem látja ilyen súlyosnak a helyzetet, a Szabad BGE hallgatói csoport képviselője már az oktatási miniszterhez fordult, és független vizsgálatot kért.