Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Tarolnak az orvosi karok, dupla holtverseny az első tízben, a Szegedi Tudományegyetemről kettő, míg a Műegyetemről három kar került be a top10-be. Mutatjuk a HVG Diploma 2025-ös kari rangsorát.
A
HVG Diploma 2025-ös kiadványában
nemcsak az egyetemeket, hanem a karokat is rangsorolták a hallgatók és az oktatók kiválósága alapján.
A hallgatói kiválóság során a karoknál is figyelembe vették a(z)
Az oktatói kiválósági rangsorban pedig a karoknál is nézték a(z)
Érdemes megjegyezni, hogy a lista elejét továbbra a természettudományos, orvosi és bölcsészképzések uralják, ugyanis ezeken a területeken hagyományosan a legerősebb tudományos pályán előrehaladt oktatók száma.
Idén a tavalyi évhez hasonlóan az ELTE Természettudományi Kara végzett az élen. Az oktatói kiválósági részrangsorban a TTK az első helyet, míg a hallgatóiban a hatodikat szerezte meg. A második helyre a tavaly még harmadik Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Kara került, és a képzeletbeli dobogó harmadik fokára még egy orvosi kar, a Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Kara állhatott fel, amit mellesleg a negyedik helyen a Debreceni Egyetem orvosi kara követ.
A tavaly még harmadik helyezett ELTE BTK csak az ötödik helyre került holtversenyben a Pécsi Tudományegyetem orvosi karával. Az ELTE bölcsészkara azért csúszott vissza, mert a hallgatói kiválósági részrangsorban az ötödikről a tizennegyedik helyre esett vissza.
A top10-be a BME három kara is bejutott: a BME Gépészmérnöki Kara ,illetve Természettudományi Kara holtversenyben a nyolcadik helyen áll, míg a Villamosmérnöki és Informatikai Kar a tizedik helyet szerezte meg.
Ez alapján legjobb 25-ös lista a következőképpen alakult:
Az oktatói kiválósági rangsorban egyébként az első helyen az ELTE TTK végzett, a második helyre a BME TTK, míg a harmadikra a DE TTK került.
A hallgatói kiválósági rangsorban hosszú évek után először a Corvinust megelőzte a Semmelweis általános orvosi kara.
"Ebben elsődlegesen a nyelvvizsgával érkező hallgatók arányának jelentős romlása játszik szerepet, hiszen míg korábban ebben az alrangsorban első-második helyen állt (köszönhetően a szinte száz százalékos nyelvvizsgás aránynak), most a 82,76 százalék csupán a 12. helyre volt elegendő. Ezzel szemben a Semmelweis ÁOK ezen indikátorának értéke (95,96 százalék) kiemelkedik a karok közül, amit csak a szegedi és pécsi orvosi kar tud megközelíteni (94,86, illetve 94,10 százalék)" - olvasható a HVG Diploma 2025 kiadványában.
| A legjobb egyetemek és főiskolák 2025-ben |
Idén is összeállította a diploma rangsorát a HVG. Nézd meg a teljes listát a legjobb főiskolákról, egyetemekről a hvg360-on. <### articleImage ImageID= CMSCaption="[[ Képelem () ]]" ###><### /articleImage ###>A nyomtatott kiadványt, amely bővebb ismertetőt is tartalmaz, itt tudod megrendelni, vagy november 29-tól az újságárusoknál is megveheted. |
A harmadik helyet a hallgatói kiválósági rangsorban pedig az ELTE Gazdasági Kara szerezte meg.
Az összesített egyetemi rangsorral részletesen az alábbi cikkünkben foglalkoztunk.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.