Minden, csak nem szokványos az új ökotanterem, amit magyar építész hallgatók terveztek

Több mint 100 önkéntes segítségével építették fel az iskola udvarán található új tantermet Füzesabonyban.

A BME Lakóépülettervezési Tanszék építész hallgatói egy olyan többfunkciós építményt terveztek, ami lehetővé teszi, hogy a pedagógusok fizikálisan és mentálisan is több szinten tudják bevonni a diákokat az oktatásba és élményalapú megközelítéssel adják át az ismereteket – írja a DS Smith.

Négy év alatt ez a harmadik környezeti nevelést célzó ökotanterem, ami a DS Smith és az egyetem közös munkája által létrejöhetett. Az új intézményt a Füzesabonyi Teleki Blanka Általános Iskola és AMI-t segítette egy alternatív tér kialakításával.

A munkában részt vevő építész hallgatók a diákokat, tanárokat és szülőket bevonva, igényeiket megismerve alkották meg terveiket. Az idei pályaművek közül a TérTisz koncepció valósult meg, amit Nagyhegyesi Eszter, Papp Zoé Beáta és Virág Vera készített el. A céljuk az volt, hogy a gyerekek ne egy szokványos tanteremként kezeljék a helyet; a saját képzeletüknek megfelelően akkor is maximálisan ki tudják használni, ha nem tanulási célzattal veszik igénybe.

Az így létrejött multifunkciós tanterem oktatási, szabadidős és közösségi térként is jelen van az iskola életében.

 

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.