Szeptembertől a Sorbonne-on folytatja a tanulmányait a Toldy Ferenc Gimnázium tanulója

Tóth Míra önállóan készült fel a külföldi egyetemi felvételire. Bár úgy gondolja, jól fogja érezni magát Franciaországban, az ott megszerzett tudását később hazahozná majd.

  • Székács Linda
Szeptembertől Tóth Míra a Panthéon-Sorbonne közgazdaságtan szakán kezdi meg tanulmányait, amely a QS világranglista 55. helyén szerepel. A képzés öt kontinenst átfogó nemzetközi kapcsolatok gazdag hálózatának központjában áll, és jelentős szerepet játszik a kutatók, akadémikusok, ügyvédek, felsővezetők és vezető köztisztviselők képzésében

Míra érdeklődése a közgazdaságtan iránt 14-15 éves korában kezdett kibontakozni. Elmondása szerint a pandémia és a karantén ideje alatt, 2020-ban igyekezett hasznosan tölteni az idejét, ezért számos online elérhető nemzetközi programra, készségfejlesztő kurzusra és projektre jelentkezett, amik a járvány ideje alatt ingyesen voltak elérhetőek.

Szenvedélyem az innovatív projektek megvalósítása, amikkel hozzájárulhatok a környezetem fejlődéséhez és életkörülményeik javításához. Aktívan részt vettem nemzetközi és hazai készségfejlesztő programokon és gyakorlati képzéseken, amelyeken nemzetközi diákokkal közösen kerestük a megoldást a globális problémákra. Volt, hogy videós formában kellett jelentkezni, máskor esszéket kellett írni angol nyelven és ezek alapján választottak ki minket

- meséli a 18 éves lány, aki úgy véli: ettől kezdve egyik program hozta magával a másikat.

A pandémia után számos magyarországi mentorprogramban és kezdeményezésben is részt vett. Egyik legmeghatározóbb élménye a Budapest Innovation Group, ahol elmondása szerit összetartó közösség tagjává vált és megismerkedett a piacvezető cégvezetőkkel, startupperekkel. Majd, a magyarországi amerikai nagykövetség Youth Council programjába is bekerült.

Sokáig az orvosi pálya érdekelte, ezért is jelentkezett A 21 Nő az egészségügyért programba, amely után eldöntötte, hogy a projektszenvedélyét és a közgazdaság iránti érdeklődését az egészségüggyel szeretné ötvözni, és a tudását az egészségügy területén hasznosítani. A Konnekt Egyesület és a NATE programjain is bővítette tudását. Azt mondja, sokat köszönhet Kende-Hoffer Krisztinának (KHK), Balogh Petyának és Posta Donátnak.

„A legbüszkébb arra vagyok, hogy egyike lehettem annak az öt tehetséges magyar fiatalnak, akik Magyarországot képviselhették a 18. ECHA konferencián" - mondja a diák.

Mírának emellett az önkénteskedés is jelen van az életében: az Egyszülős Központ, az Ukrán menekültmisszió, és a Startup Hungary mellett még az Opportunities platform csapatának is tagja, ahol igyekszik segíteni a nemzetközi és hazai diákoknak a külföldi egyetemi felvételikben és a hazai vagy külföldi programokra való jelentkezésben.

Miért pont a Sorbonne?

Olyan egyetemre akartam kimenni, ahol olyan képzésen vehetek részt, ami nincs itthon

- válaszolja Míra arra a kérdésünkre, hogy miért pont Franciaországot és a Sorbonne-t választotta.

Az egyetem a jog, politikatudomány, közgazdaságtan, történelem, filozófia és földrajz területén a világ élvonalába tartozik, rendre előkelő helyezéseket ér el a globális egyetemi rangsorokban is. Mírát azonban leginkább a lehetőségek vonzották benne: hogy itt kettős diplomát szerezhet és a közgazdaságtan mellett a jogot is felveheti. Emellett pedig a francia egyetemnek számos előkelő külföldi partnere is van, többek között a Cambridge, a Harvard és az Oxfordi Egyetem, amelyek valamelyikén lehetősége lesz eltölteni egy- vagy két félévet a tanulmányai alatt.

 

Tóth Míra
Az egyetem felvételijére önállóan készült fel. A francia egyetemeken a tanulmányi eredmények mellett nagy hangsúlyt fektetnek az egyén személyiségére és érdeklődési körére. Motivációs leveleket, esszéket írt. Ezt követően részt vett egy interjún, mindezt persze francia nyelven, május végén pedig már meg is kapta a jó hírt: hogy a szeptembert már Párizsban, a Panthéon-Sorbonne Egyetemen kezdheti.

Hazahozná a tudását

A magyar lány azt mondja, bár Párizst gyönyörűnek tartja és kifejezetten érdeklik a külföldi országok és kultúrák, a Franciaországban megszerzett tudását szeretné majd hazahozni.

"Úgy hiszem, bármilyen jól is beszélünk egy idegen nyelvet és bármennyire is beilleszkedünk egy másik országba, a gondolataink mindig az anyanyelvünkön születnek meg, és én mindig Magyarországon fogom otthon érezni magam" -mondja Míra.

 

Hozzászólások

Felvételi 2026: mutatjuk, hol emelkedhetnek és hol csökkenhetnek a ponthatárok az orvosi szakokon

Már csak néhány hét van hátra a ponthatárok kihirdetéséig, de a jelentkezési adatok alapján már most sejthető, melyik orvosi egyetemre lesz a legnehezebb bekerülni. Megnéztük, hogyan változott a jelentkezők száma a négy orvosképző intézményben, mit árulnak el az idei érettségikről érkező első visszajelzések, és ezek alapján megbecsültük, hol emelkedhetnek, hol maradhatnak változatlanok, illetve hol csökkenhetnek a 2026-os általános orvosi ponthatárok.

Fenntarthatósági programjával került a világ tíz legjobb iskolája közé egy budapesti intézmény

Először jutott magyarországi iskola a World's Best School Prizes nemzetközi díj döntősei közé: a budapesti REAL School Budapest a környezeti cselekvés (Environmental Action) kategóriában bekerült a világ tíz legjobb iskolája közé. Az intézményt azért ismerték el, mert a fenntarthatóságot nem külön projektként, hanem az oktatás és az iskola működésének szerves részeként kezeli.

Szűcs Dóra: „A tanároknak nem újabb elvárásokra, hanem több területre kiterjedő támogatásra van szükségük”

Nem attól digitális egy tanóra, hogy frontális oktatásban digitális tartalmakat vetítünk ki egy digitális táblán – vallja Szűcs Dóra, az Országgyűlés tizenhat év után ismét önálló oktatási bizottságának elnöke. Szerinte a magyar közoktatásban a technológia már jelen van, de sok helyen még hiányzik a szakmai támogatás, a diákokat és tanárokat érintő jóléti támogatás és az infrastruktúra.