Huszonötödik diplomáját szerezte meg egy 50 éves Bács-Kiskun vármegyei férfi

Kapus Krisztián többek között pedagógus, könyvtáros, teológus, ifjúsági szakértő, kommunikációs tanácsadó és az idegtudományok doktora is.

  • Sztupa Melitta Boglárka
Az 50 éves férfi július 3-án veheti át 25. oklevelét a Szegedi Tudományegyetemen. A diplomahalmozó férfi leginkább pedagógusnak tartja magát, noha több tucat különböző képesítése van, és még doktori címmel is rendelkezik. Legfrissebb végzettségét roma integrációs tanulmányok szakon szerezte, és jelenleg is a szociális szférában dolgozik - írja az Index.

A háromgyerekes, Bács-Kiskun vármegyei férfi elmondása szerint már legalább 10 millió forintot költött tandíjra. Egyfajta hobbiként fogja fel a tanulást, mint mondja:

Van, aki teniszezik, van, aki vadászik, van, aki hegyet mászik. Minden ilyen hobbinak komoly költségei vannak. Sokat költenek rá az emberek. Nem hiszem, hogy azt nézik, megtérül-e. Én a tudásvágyamat csillapítom hobbiszerűen.

Ha érdekli egy bizonyos téma, és szeretne benne jobban elmélyülni, akkor keres hozzá egy olyan intézményt, ahol indul ezzel foglalkozó képzés, hogy magasabb színvonalon is kiművelhesse magát az adott kérdésben.

A 25 oklevele között szerepel magyar- és orosztanári, könyvtárszakos és katolikus teológusi diploma, de talán a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Idegtudományok Doktori Iskolájában szerzett Phd-jére a legbüszkébb. A kommunikációs tanácsadással és felnőttképzéssel foglalkozó szakember nagyon szeret fiatalokkal is dolgozni, ha be kell mutatkoznia, elsősorban pedagógusként határozza meg magát: „Pedagógus vagyok. Az emberekről tanulok, és az életre tanítok, elsősorban fiatalokat.”

A diplomarekorder az élethosszig tartó tanulás elkötelezett híve, az egyetemi tanulmányok mellett a tanfolyamokat, felnőttképzéseket szintén fontosnak tartja.

A tanulás hasznos, de nemcsak azért, mert használjuk az agytekervényeinket, hanem mert a világ is folyamatosan változik. A szerzett tudásunkat is állandóan frissíteni kell.

- mondta a férfi, aki a tanulmányait egyébként mindvégig munka mellett végezte, elmondása szerint sohasem volt munkanélküli, így önéletrajza is folyamatosan bővül, mostanra 37 oldal hosszúságúra nyúlt.

A diplomaszerzéssel 50 felett sem áll le, 26. végzettségét gondoskodáspolitikai menedzser szakon fogja majd megszerezni a közeljövőben.

 

Hozzászólások

Alapítványi vagy egyházi iskolákba kényszerülnek a „feketelistázott” tanárok: a tankerületek indoklás nélkül utasítják el azokat, akik a státusztörvény miatt mondtak fel

Már az órarendje is elkészült egy matematika-fizika-kémia szakos tanárnak, az iskola számított rá, a tankerület azonban végül megvétózta a felvételét. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) szerint nem egyedi esetről van szó: továbbra is falakba ütköznek azok a pedagógusok, akik 2023-ban a státusztörvény miatt hagyták el a közoktatást, majd később visszatérnének. A szakszervezet szerint informális „feketelista” működik a tankerületek között, a Klebelsberg Központ ugyanakkor többször is tagadta ennek létezését.

Egy lépéssel közelebb az Erasmus és a Horizont-programokhoz: benyújtották a kekva-rendszer átalakítását célzó törvényjavaslatot

Újabb lépést tett a kormány annak érdekében, hogy a magyar egyetemek visszakerüljenek az Erasmus+ és a Horizont Európa programokba. A kedden benyújtott törvényjavaslat megszüntetné a jelenlegi formájában működő alapítványi fenntartói rendszert, és a kabinet szerint megnyithatja az utat a több mint 2 milliárd eurónyi uniós felsőoktatási forrás előtt.

Magyar Péter az MCC vezetőinek üzent: ne költsék el az alapítvány vagyonát a következő pár hónapban

Orbán Balázs és Szalai Zoltán az MCC diplomaosztóján is megragadta az alkalmat, hogy az intézményt ért támadásokról és a rá váró nehéz időszakról beszéljen. Ugyanazon a napon Magyar Péter a kormány sajtótájékoztatójáról üzent nekik: azt kérte az MCC-t fenntartó alapítvány vezetőitől, hogy a kezelésükben lévő vagyon szeptemberig maradjon a helyén, és ne hozzanak olyan döntéseket, amelyek csökkenthetik annak értékét.