Egyetemek, vállalatok és kutatóintézetek is pályaorientációs nappal várják a diákokat csütörtökön a Lányok Napján

Idén 13. alkalommal szervezi meg a Nők a Tudományban Egyesület a Lányok Napját. Mutatjuk, hol és milyen programokkal várják csütörtökön a tudományok iránt érdeklődő lányokat.

  • Székács Linda

Többek között a Budapesti Műszaki Egyetemen, az Eötvös Loránd Tudományegyetemen, az Óbudai Egyetemen és a kecskeméti Neumann János Egyetemen is változatos pályaorientációs programokkal várják a műszaki, matematikai, tudományos és informatikai (MTMI) területek iránt érdeklődő diáklányokat április 25-én, a Lányok Napján.

A kezdeményezésen keresztül évek óta arra szeretnék felhívni a figyelmet, hogy még mindig rendkívül alacsony a nők részvétele a korábban említett tudományterületeken, és még mindig erősen él a köztudatban az a - téves - hiedelem, hogy a lányok jellemzően gyengébbek matematikából vagy természettudományokból, mint a fiúk. Emiatt a nők annak ellenére is lényegesen kevesebben választanak például informatikai vagy műszaki szakterületet, hogy azok munkaerőpiaci értéke jelentősen felértékelődőtt.

A kezdeményezést a Nők a Tudományban Egyesület indította el és 2024. április 25-én 13. alkalommal szervezik meg. A lányok ráadásul ezen a napon igazoltan hiányozhatnak az iskolából, ha részt vesznek valamilyen lányok napi eseményen.

Ellátogathatnak például a nyíregyházi LEGO gyárba, ahol a(z)

  • adattudós/data scientist
  • gépészmérnök
  • informatikus
  • logisztikai mérnök
  • mechatronikai mérnök
  • vegyészmérnök
  • villamosmérnök

szakmákkal ismerkedhetnek meg. De várják őket többek között autógyártók, telekommunikácós cégek és vállalatok, gyógyszergyártók és természetesen egyetemek is.

A BME honlapján például azt írják, a mai repertoár része többek között "terepgyakorlat és kulisszák mögötti hídmustra a Petőfi hídnál, de a résztvevők a műegyetemi „boszorkánykonyhában” megtudhatják azt is, mi mindent lehet készíteni egy „csipetnyi” betonból. Fény derül majd arra is, hogy anyagtudományi szemszögből miért süllyedt el a Titanic, pontosan milyen hatással van a klímaváltozás az életünkre, és mitől „csodaanyag” manapság a polimer kompozit."

Várják ugyanakkor a diáklányokat a vegyészlaborokban is, szó lesz a mesterséges intelligenciáról, várostervezésről és a légiforgalom-irányításról is. Az Óbudai Egyetemen női oktatók beszélnek majd a munkájukról, az ELTE Informatikai Karán pedig megtudhatják "mit érdemes tudni a mesterséges intelligenciáról "találkozás" előtt."

Arról, hogy miért kevés a női hallgató a műszaki képzéseken, korábban Kovács Leventével, az Óbudai Egyetem rektorával beszélgettünk a HVG Diploma 2024-es számában:

 

Hozzászólások

Müller Anna: „Kellene egy rendelet arról, hogy délután két óra után ne lehessen tanítás”

Több mint három évtizeden át tanított matematikát és kémiát, ma országgyűlési képviselőként és az Oktatási Bizottság alelnökeként foglalkozik azzal a rendszerrel, amelynek működését saját bőrén tapasztalta. Müller Anna szerint a pedagógusok teljesítményét igenis értékelni kell – de nem mereven és ellenőrzés alapon. Arról beszélgettünk vele, hogyan változott meg a tanári pálya a 90-es évek eleje óta, miért hagyta ott az osztálytermet a politikáért és mit nem lehet számszerűsíteni egy pedagógus munkájában.

@eduline.hu Bemutatkozik Sutyi, az ELTE bölcsész macskája🐱 #cica #cutecat #magyar #magyartiktok #fy ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.