Még Moszkvában és Kínában is a magyar Zeneakadémia miatt aggódnak

A Kulturális és Innovációs diszkriminatív pályázata ellen már a bécsi, moszkvai, de még a kínai Zeneakadémia vezetői is aggódnak, akik Csák János miniszternek levelet is írtak.

  • Székács Linda

"Nagy megdöbbenéssel tapasztaljuk, hogy a Liszt Ferenc Zeneakadémia nemzetközi rangja és jelentősége megkérdőjeleződik" - szerepel abban az Index birtokába jutott levélben, amelyet a Bécsi Zeneakadémia (University of Music and Performing Arts Vienna)nemzetközi kapcsolatokért és a művészeti területért felelős rektorhelyettese, Johannes Meissl írt Csák János kulturális és innovációs miniszternek.

Az intézmény rektohelyettese azt követően döntött a miniszternek címzett levél megírása mellett, hogy a magyar sajtó már hetek óta attól a diszkriminatív rektorpályázattól hangos, ami a zeneművészeti egyetem legtöbb oktatóját kizárná a rektori pozíció pályázatából, és amit a jelek szerint kifejezetten Keller Andrásra, a Concerto Budapest karmesterére írtak.

A jelenlegi pályázat szerint ugyanis a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem rektori pozíciójára csak olyan személy jelentkezhet, aki nemzetközileg elismert előadó- vagy alkotóművész, és rendelkezik a Kossuth- vagy Széchenyi-díj, a Magyar Köztársaság Kiváló Művésze, a Magyar Köztársaság Érdemes Művésze, vagy a Magyar Köztársaság Babérkoszorúja díj kitüntetések valamelyikével. Ellenben a magyar állam által adományozható legmagasabb zenei kitüntetések, a Liszt- és Erkel-díjak megléte nem feltétel.

Johannes Meisl a leveléven azt írja, a budapesti Zeneakadémia fontos partnere a bécsi intézménynek, melyet a szakterület legkiemelkedőbb felsőoktatási intézményeként nagyon körültekintően választottak a partnerükként, és amivel remélik, a jövőben is együtt dolgozhatnak majd.

Hasonló levelet kapott a magyar miniszter 

  • New Yorkból (Manhattan School of Music New York)
  • Moszkvából (Gnyeszin Zeneakadémia)
  • Jeruzsálemből (Jeruzsálemi Zene- és Táncművészeti Akadémia)
  • és Kínából is (Zhejiang Conservatory of Music),
melyek vezetői szintén kifejezték, hogy a jövőben is szeretnének együttműködni a hazai intézménnyel.
A rektori pályázat ellen a Zeneakadémia oktatói korábban nyílt levélben tiltakoztak, de az Európai Zenei Felsőoktatási Intézmények Szövetsége is megszólalt az ügyben, melynek ügyvezető igazgatója, Stefan Glines azt írta:
Egyes tagintézményeink egyre nagyobb nyomásnak vannak kitéve a kormányok részéről, amelyek figyelmen kívül hagyják és korlátozzák az európai értékeket, például a kutatás és oktatás szabadságát, valamint az egyetemek autonómiáját, ahogy az a közelmúltban a budapesti Zeneakadémián történt. Az AEC kiemelt figyelemmel fogja kísérni a további fejleményeket, és elkötelezett marad amellett, hogy felhatalmazza tagintézményeit, hogy megfeleljenek ezeknek az értékeknek.
Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.