A Nyíregyházi Egyetem összes volt és jelenlegi hallgatója is nyelvvizsga-amnesztiát kap

Tehát nemcsak azok, akik már augusztusban végeztek vagy éppen januárban államvizsgáznak, hanem azok is (néhány kivétellel), akik már elkezdték a tanulmányaikat, de még közelében sincsenek a záróvizsgának.

  • Eduline

Az eddig sem volt titok, hogy azok, akik 2022. augusztus 31-ig sikeres záróvizsgát tettek, nyelvvizsga nélkül is megkapják a diplomájukat. A Nyíregyházi Egyetem viszont most bejelentette, minden jelenlegi hallgatója (aki már megkezdte tanulmányait) mentesül a nyelvvizsga-kötelezettség alól. Kivételt csak azok a szakok képeznek, ahol már a felvételin kérik angolból a középfokú (B2) komplex (C) típusú nyelvvizsgát (légijármű-vezetés felsőoktatási szakképzés, a repülőmérnöki alapképzés, a repülési specialista és a repülési szakmérnök szakirányú továbbképzés).

Az idei nyelvvizsga-amnesztia értelmében, az aki 2022. augusztus 31-ig sikeres záróvizsgát tett, de eddig nyelvvizsga hiányában nem vehette át a diplomáját, most megkapja az oklevelét. A Nyíregyházi Egyetem január 19-ig kiállította az érintett hallgatóknak az oklevelet - közölte az egyetem.

Erről az intézmény volt hallgatói a Neptun-üzenetet és e-mailt is kaptak - tették hozzá. A döntés egyébként a nyíregyházi intézményben 368 volt hallgatót érintett. A Nyíregyházi Egyetem január 25-27. között szervezi a soron következő záróvizsgáit, a változás már a most záróvizsgázókra is érvényes - emelik ki.

Mi lesz azokkal, akik most felvételiznek?

A tanulmányaikat 2023. szeptemberében megkezdő hallgatók esetében a fentieken túl (légiközlekedési képzések) egyedül a turizmus-vendéglátás alapképzési (BSc) szakra felvételt nyert hallgatók számára az oklevélkiadás nyelvi feltételeként, az angol nyelvű, középfokú, komplex nyelvvizsga teljesítését határozták meg - írja az egyetem.

Hozzászólások

„Nem lehet a készülésre kényszeríteni egy nem neurotipikus gyereket” – így élte meg a középiskolai felvételit egy autista nyolcadikos

A középiskolai felvételi önmagában is komoly terhelést jelenthet egy nyolcadikosnak, egy autizmusspektrum-zavarral élő diáknál azonban a felkészülés egészen más kérdéseket is felvethet. Hogyan lehet hónapokon keresztül készülni, ha a gyerek nehezen veszi rá magát az otthoni tanulásra? Mit lehet tenni, ha jó képességei ellenére nem önálló a tanulásban? És hogyan választ iskolát egy család, ha közben azt érzi, hogy maga a felvételi rendszer elsősorban a neurotipikus, szabálykövető és rendkívül szorgalmas gyerekeknek kedvez?

Nem csak a rugalmas iskolakezdés van tervben, hanem a rugalmas óvodakezdés is

A kora gyermekkori ellátórendszer több ponton is átalakulhat a következő időszakban. A Civil Közoktatási Platform Dr. Kereki Judit kora gyermekkori jóllétért felelős államtitkárral egyeztetett a tervekről, amelyek között a rugalmas iskolakezdés visszaállítása mellett a rugalmas óvodakezdés lehetőségének megteremtése is szerepel.

@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.