A spórolás miatt a könyvtárban és az egyik gyakorlógimnáziumban tartják az ELTE bölcsészkarának téli vizsgáit

A vizsgaidőszak december 19-től február 11-ig tart majd az Eötvös Loránd Tudományegyetemen bölcsészkarán. A vizsgákat azonban nem a termekben, hanem az egyetemi könyvtárban és az egyik gyakorlóiskolában tartják majd.

  • Eduline

Az Egyetemi Könyvtárban és a Trefort Ágoston Gyakorló Gimnáziumban tartják majd meg az ELTE BTK-s hallgatók vizsgáit idén télen - derül ki abból a bejegyzésből, amelyet hétfőn tett közzé a bölcsészkar hallgatói önkormányzata a Facebookon. Nem lesz egyszerű szervezési feladat, ez ugyanis az egyik legnagyobb egyetemi kar, csak az első évfolyamon több mint kétezer BTK-s tanul.

A Múzeum körúti épületekben csak temperáló fűtés lesz, a hallgatók mindössze hetente kétszer - hétfő délelőttönként és csütörtök délutánonként - mehetnek majd be a campusra (főként azért, hogy használni tudják a tanszéki és a kari könyvtárakat), a december 23-a és január 8-a közötti időszakban azonban minden épület zárva tart majd.

Korábban az Eduline is megírta, hogy az energiaválság miatt az ELTE energiatakarékossági intézkedésekről döntött, és a tanév rendjét is megváltoztatták. Az őszi szünet december 12-től és 17-ig, a tavaszi szünet pedig február 20-tól 25-ig tart majd.

[DÉKÁNI UTASÍTÁS A 2022/23-AS TANÉV ŐSZI FÉLÉV VIZSGAIDŐSZAKÁNAK SZERVEZÉSÉRŐL, ÉS A 2022/23-AS TANÉV TAVASZI FÉLÉV...

Posted by ELTE BTK HÖK on Monday, November 7, 2022

Bár az intézmény többi karának vizsgahelyszíneiről eddig még nem találtunk információt, a HÖK tájékoztatója szerint a vizsgákat jelenléti formában kell megszervezni, online számonkérésre pedig csak az intézetigazgató adhat engedélyt, "amennyiben ezt a számonkérés módja szakmai szempontból indokolttá teszi".

Máshol is átszervezik a vizsgidőszakot

A Szegedi Tudományegyetemen sem a megszokott helyszíneket tartják majd meg a vizsgákat. December második felében és január elsején kéthetes igazgatási szünet és egy hetes téli zárás lesz: a karácsony előtti néhány napban és január legelején vizsgákat lehet majd tartani, de csak abban a néhány épületben, amelyet fűtenek. A 982 tanterem közül 798-at ugyanis bezárnak majd.

Hozzászólások

Elkezdődött az ovi, de még várni kell az óvodai nevelő státusz kivezetésére és a rugalmas óvoda-iskola átmenetre is

Minisztériumi egyeztetésekkel telt a nyár, konkrétum azonban egyelőre kevés hangzott el arról, pontosan hogyan és mikor alakítanák át az óvodai nevelést. Az oktatási tárca államtitkárai több szóbeli ígéretet is tettek, a szakszervezetek által napirenden tartott égető problémák orvoslására, de ebben a nevelési évben gyökeres változás még nem várható. Összeszedtük, mit ígért eddig a minisztérium, és milyen változtatásokat sürgetnek a szakszervezetek.

PSZ: „Bármilyen egyedi, szupertehetséges pedagógus bekerül egy rosszul működő intézménybe, halálra van ítélve”

A Pedagógusok Szakszervezete szerint nem elég az egyes pedagógusok teljesítményét vizsgálni, az is meghatározó, milyen intézményben és milyen feltételek között dolgoznak. Miközben az új tanév előtt több pozitív változás is történt, ezek jellemzően nem igényeltek plusz költségvetési forrást. Továbbra is komoly kérdések vannak a tankerületi és a szakképzési rendszer körül, a NOKS-dolgozók országos akcióba kezdtek a béremelésükért, a gyógypedagógiai intézmények egy részében pedig a PSZ szerint „katasztrofális állapotok” vannak.

@eduline.hu

5 fontos kifejezés, ami a mindennapjaitok része lesz az egyetemen #egyetem #eduline #collegelife #magyartiktok #fy

♬ eredeti hang - eduline.hu