Több hétre bezár a szegedi egyetem épületeinek egy része, a spórolás miatt a vizsgákat is átszervezik

Kéthetes igazgatási szünetet és egyhetes téli bezárást rendeltek el a Szegedi Tudományegyetemen decemberre-januárra, így csökkentenék a kiadásaikat. Három hétig a kollégiumok zöme is zárva tart majd, vizsgákat ebben az időszakban az egyetem 982 terméből csak 182-ben tarthatnak.

  • Szabó Fruzsina

December 19-től 23-ig, majd január 2-től 8-ig „igazgatási szünet”, december 24-e és január 1-je között pedig téli szünet lesz a szegedi egyetemen, vagyis a legtöbb oktatási épület és a kollégiumok egy része három hétig zárva tart majd – derül ki az intézmény rektorának hétfői körleveléből.

Az igazgatási szünet idején vizsgázhatnak ugyan a hallgatók, de – mivel több épületet december 12-e és február 4-e között teljesen lezárnak – az egyetem 982 terméből csak 182-t lehet majd használni. Ezért az intézmény azt javasolja az oktatóknak, hogy ha lehet, akkor vizsgák helyett inkább a szorgalmi időszakban írt beszámolók és ZH-k alapján ajánlják meg a jegyeket, vagy a szorgalmi időszak utolsó heteiben tartsanak előrehozott vizsgát.

A spórolás miatt a kollégiumok egy része is zárva tart majd december második felében. „A kollégiumi hallgatók legkésőbb 2022. december 16-án 18 óráig hagyják el a kollégiumokat. A kollégiumok felfűtése január 8-án kezdődik, így délután 16 órától térhetnek vissza a kollégiumokba” – áll a rektori körlevélben. Hozzáteszik azt is: „különösen indokolt esetben” azok az egyetemisták, akik a leállás idejére nem tudnak hazautazni, négy kijelölt kollégiumban kérhetik az elhelyezésüket. Ennek megfelelően a decemberi és a januári kollégiumi díj is alacsonyabb lesz.

Máshol is átszerveztek a vizsgaidőszakot

Nem a Szegedi Tudományegyetem az egyetlen, amely a spórolás miatt átszervezte a vizsgaidőszakot. Az egri Eszterházy Károly Katolikus Egyetemen például összevonják az őszi és a tavaszi szünetet, és februárban tartják meg. Így a vizsgaidőszak december 12-től január 21-ig tart majd, a tavaszi szemeszter azonban csak február 27-én kezdődik el. A Budapesti Corvinus Egyetem decemberben zár be több hétre, a vizsgaidőszak így két részre szakad: a hallgatók december 19-e és 23-a, majd január 16-a és február 5-e között vizsgázhatnak. A Pécsi Tudományegyetemen elmarad az őszi szünet, a szorgalmi időszaknak december 2-án lesz vége, vizsgákat december 5-e és 23-a, majd január 9-e és 20-a között tarthatnak.

Legalább 20 fok lesz az épületekben

Az oktatási épületekben és a kollégiumokban legalább 20 fok lesz, de az igazgatási és a téli szünetben csak 10 fok lesz az épületekben. Saját radiátort, hősugárzót egyébként – akárcsak a Műegyetemen vagy éppen a Miskolci Egyetemen – itt sem lehet majd használni, csak előzetes engedéllyel.

A Szegedi Tudományegyetemen is arra kérik a hallgatókat és a dolgozókat, hogy rövid ideig szellőztessenek, feleslegesen ne kapcsolják fel a villanyt. „Napos idő esetén, ha az oktatást, kutatást, betegellátást nem akadályozza, a rolókat, sötétítőket húzzuk fel, amennyiben szükséges és lehetséges ennek biztosítására helyiséget rendezzük át” – írják, hozzátéve: a monitorokat, számítógépeket, nyomtatókat, műszereket a munkaidő végén, hétvégére kapcsolják ki.

Mennyit költ az egyetem áramra és gázra?

A rektori körlevél arra is kitér, mennyit szeretnének ezekkel az intézkedésekkel spórolni. 2021-ben az energiaköltségek több mint 2,5 milliárd forintot tettek ki, 2022-ben várhatóan 8 milliárdot, 2023-ban pedig 18 milliárd forintot visznek majd el a számlák – igaz, ebben nemcsak az oktatási, hanem a klinikai épületek energiafogyasztása is benne van. Az intézmény ezért – emelik ki – minden negyedévben 25 százalékkal szeretné csökkenteni a gázfogyasztást, az energiafogyasztást pedig 2021-es szinten tartanák.

Hozzászólások

Müller Anna: „Kellene egy rendelet arról, hogy délután két óra után ne lehessen tanítás”

Több mint három évtizeden át tanított matematikát és kémiát, ma országgyűlési képviselőként és az Oktatási Bizottság alelnökeként foglalkozik azzal a rendszerrel, amelynek működését saját bőrén tapasztalta. Müller Anna szerint a pedagógusok teljesítményét igenis értékelni kell – de nem mereven és ellenőrzés alapon. Arról beszélgettünk vele, hogyan változott meg a tanári pálya a 90-es évek eleje óta, miért hagyta ott az osztálytermet a politikáért és mit nem lehet számszerűsíteni egy pedagógus munkájában.

Lannert Judit: év végére elkészítik a magyar oktatás stratégiáját

Az oktatási miniszter szerint a gyerekek olyan digitális környezetben nőnek fel, de ez lehetőség és veszély is egyben, ezért az oktatási stratégia része lesz a mesterségesintelligencia-stratégia is. „A közösségi média használata kiszoríthatja az elmélyült olvasást, a személyes beszélgetéseket és a pihenést. A mesterséges intelligencia átgondolatlan alkalmazása pedig csökkentheti az önálló gondolkodás és gyakorlás lehetőségét, ha a tanuló rendszeresen a gépre bízza a feladat megoldását” – emelte ki a Lannert, majd hozzátette, hogy a stratégia része lesz ezért Magyarország oktatási és képzési mesterségesintelligencia-stratégiája is, aminek hamarosan megkezdik társadalmasítását.

@eduline.hu Bemutatkozik Sutyi, az ELTE bölcsész macskája🐱 #cica #cutecat #magyar #magyartiktok #fy ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.