Idén átalakul a tanárképzés: sokaknak vissza kell majd térniük diplomázás után az egyetemre

Ötéves tanárképzések indulnak idén ősszel, de a lerövidített képzési idő mellett más is változik.

  • Eduline

2022 őszétől egységes, ötéves képzésben tanulnak majd a tanárszakosok. A képzési idő csökkenése miatt az összes kreditszám is változik (10 félév alatt maximum 300 lehet). Megszűnik a harmadik év utáni választási lehetőség, az egységes képzésben szerzett diplomával általános és középiskolában lehet majd tanítani - erről Gerner Zsuzsa, a PTE Tanárképző Központ főigazgatója beszélt a Pécsi Tudományegyetem Online Magazinjának.

Az intézmény főigazgatója elmondta, a pedagógiai-pszichológiai elméleti és gyakorlati felkészítés modulja nem változik, a szakmódszertan kreditszáma viszont nő, és egy új, kollaborációs térrel, oktatástechnikai innovációval és mesterséges intelligenciával kapcsolatos ismeretkör is megjelenik.

Változnak a gyakorlatok is, az új képzésben részt vevők a képzés teljes időtartama alatt teljesítenek majd gyakorlatot, amely pályaismereti, pályaszocializációs gyakorlattal egészül majd ki. A tanítási gyakorlat - melyet a hallgatók gyakorlóiskolákban teljesítenek - megmarad, de több egymásra épülő elem alkotja majd, mint a hospitálás, a mikrotanítás (a tanóra részfeladatait végzi el a hallgató, vezetőtanár irányításával és részvételével), és az önálló óratartás.

Gerner Zsuzsa a szaktanári képzési rendszerről is beszámolt, ez azokat érintheti, akik középiskolában fakultációt szeretnének tanítani, vagy emelt szintű érettségire felkészíteni. Nekik a Pedagógus I. minősítés megszerzése után vissza kell jönniük az egyetemre és elvégezni a szaktanári képzést.

 

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.