Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Tudományegyetem bölcsészkara és az Eötvös Loránd Tudományegyetem gyógypedagógiai kara vezeti a HVG 2022-es, pedagógusképzéseket indító egyetemekről, főiskolákról készített rangsorát.
Az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kara, az ELTE Tanárképző Központja és a Szegedi Tudományegyetem Tanárképző Központja vezeti azt a felsőoktatási rangsort, amelyet a HVG a hallgatók teljesítménye alapján állított össze a pedagógusképzéseket kínáló egyetemekről, főiskolákról. A lista negyedik helyén a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kara áll, az ötödik helyen pedig – hármas holtversenyben – a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kara, az Evangélikus Hittudományi Egyetem és a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kara végzett.
Ezen a listán nemcsak a tanárszakokat indító intézmények szerepelnek, hanem a gyógypedagógusokat, konduktorokat, tanítókat, óvodapedagógusokat, csecsemő- és kisgyermeknevelőket képző egyetemek, főiskolák is.

A felvett hallgatók pontátlaga egyébként az evangélikus egyetemen a legmagasabb – 439 pont –, a második ebben a részrangsorban az ELTE gyógypedagógiai kara, a harmadik pedig a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola. Az elsőhelyes jelentkezők száma alapján az ELTE Tanárképző Központ vezet, 458-an ezt az intézményt jelölték meg a felvételi lap első helyén – az elsőhelyes jelentkezők száma ezen kívül csak az ELTE Tanító- és Óvóképző Karán haladta meg a háromszázat.
A nyelvvizsgával felvettek aránya a pedagógusképzések rangsorát vezető egyetemeken 78 és 100 százalék között mozog, az Evangélikus Hittudományi Egyetemen az összes, idén bekerült hallgatónak volt nyelvvizsgája, de a rangsor élén álló ELTE-karon is 97 százalék a nyelvvizsgázottak aránya.
Oktatói kiválóság: Szeged, ELTE, Pécs
Az oktatói kiválóság alapján összeállított rangsort négy bölcsészkar vezeti – a Szegedi Tudományegyetemé, az ELTE-é, a Pécsi Tudományegyetemé és a Debreceni Egyetemé. Az ötödik helyen a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem végzett.
A tudományos fokozattal rendelkező oktatók aránya az ELTE BTK-n a legmagasabb, majdnem 95 százalékos, ám – mivel a karon több mint 1600-an tanulnak – az egy tudományos fokozattal rendelkező oktatóra jutó hallgatók száma viszonylag magas. Az MTA-címmel rendelkező oktatók aránya a Szegedi Tudományegyetem bölcsészkarán a legmagasabb, azt a Debreceni Egyetem és az ELTE bölcsészkara követi.
Mi alapján áll össze a rangsor?
A kari rangsor idén is a hallgatói és az oktatói alrangsorból áll össze. A HVG felsőoktatási rangsorának készítői számos szempontot vettek figyelembe: az elsőhelyes jelentkezők számát, a felvettek pontátlagát, a nyelvvizsgával felvettek arányát, a tanulmányi versenyen helyezettek számát, a tudományos fokozattal rendelkező oktatók számát és arányát, az egy - tudományos fokozattal rendelkező - oktatóra jutó hallgatók számát, valamint az MTA-címmel rendelkező oktatók arányát.
A HVG ismét elkészítette a legjobb főiskolák és egyetemek rangsorát, amelyben az intézményi, kari, képzésterületi és szakos rangsorok mellett minden fontos gyakorlati tudnivalót megtaláltok az alap- és mesterszakokról, a felvételitől egészen a továbbképzési lehetőségekig. A HVG Diploma 2022 rangsort keressétek az újságárusoknál vagy rendeljétek meg itt, a kiadótól.
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Az elkövető egy 17 éves fiú, aki tettét azzal indokolta, hogy az iskolába járó fiatalok korábban gúnyolták őt, ezért haragudott rájuk.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).