Itt a 2022-es egyetemi rangsor: ezek a legjobb bölcsészkarok

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Pedagógiai és Pszichológiai Kara, valamint a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kara került a HVG 2022-es felsőoktatási rangsorának élére.

  • Eduline

Az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Kara, az ELTE Bölcsészettudományi Kara és a Károli Gáspár Református Egyetem vezeti a hallgatói kiválóság alapján felállított friss rangsort, melyet a HVG a bölcsészképzéseket kínáló egyetemekről készített. A rangsor összeállításánál figyelembe vették többek között az elsőhelyes jelentkezők számát, a felvett hallgatók pontátlagát, a nyelvvizsgával rendelkezők arányát és a versenyeredményt szerző diákok számát. A lista negyedik helyén a Pázmány Péter Katolikus Egyetem, az ötödiken pedig a Szegedi Tudományegyetem bölcsészkara végzett.

Az oktatói kiválóság alapján összeállított lista élén a Pécsi Tudományegyetem bölcsészkara áll, amelyet az ELTE bölcsészkara és a Szegedi Tudományegyetem követ. A negyedik helyet a Pázmány Péter Katolikus Egyetem, az ötödiket pedig a Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Kara szerezte meg.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, november közepén jelent meg a HVG Diploma rangsora. A 2022-es felsőoktatási rangsort az Eötvös Loránd Tudományegyetem vezeti, amely az oktatói és a hallgatói teljesítmény alapján összeállított részrangsorban is az első helyet szerezte meg. A második helyen – akárcsak tavaly – a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem áll, idén azonban holtversenyben a Szegedi Tudományegyetemmel.

Szoros a verseny a bölcsészképzést indító egyetemek között

Az ELTE két kara, a bölcsészeti és a pedagógiai idén is tartja az első két helyet. Előbbi a legnépszerűbb a bölcsészképzésekre jelentkezők körében, és ez az ELTE-kar vezet a középiskolai tanulmányi versenyek helyezettjei közül felvettek rangsorában is. Az ELTE PPK-ra bekerültek pontátlaga 443 feletti, a BTK-é 411 feletti. 

A Pázmányra felvett hallgató pontátlaga is meghaladta a 400-at - az egyházi intézmények egyébként is jól szerepelnek a rangsorban, a Károli bölcsészkara például a harmadik legtöbb elsőhelyes jelentkezőt vonzotta, és a felvettek átlagpontszáma is megközelítette a 400 pontot, olvasható a kiadványban.

Az is kiderül, hogy a tudományos fokozatot szerzett oktatók száma és a teljes oktatói karon belüli aránya alapján az ELTE BTK kiemelkedik a mezőnyből, de a hallgatók száma olyan magas, hogy az egy ilyen oktatóra jutó hallgatók száma alapján összeállított rangsorban csak a hetedik helyet szerezte meg. Ezt a rangsort a Pécsi Tudományegyetem vezeti, az ELTE BTK mellett csak a Pannon Egyetem Modern Filológiai és Társadalomtudományi Karán haladja meg a 90 százalékot a tudományos fokozatú oktatók aránya.

Mi alapján áll össze a rangsor?

A kari rangsor idén is a hallgatói és az oktatói alrangsorból áll össze. A HVG felsőoktatási rangsorának készítői számos szempontot vettek figyelembe: az elsőhelyes jelentkezők számát, a felvettek pontátlagát, a nyelvvizsgával felvettek arányát, a tanulmányi versenyen helyezettek számát, a tudományos fokozattal rendelkező oktatók számát és arányát, az egy - tudományos fokozattal rendelkező - oktatóra jutó hallgatók számát, valamint az MTA-címmel rendelkező oktatók arányát.

A HVG ismét elkészítette a legjobb főiskolák és egyetemek rangsorát, amelyben az intézményi, kari, képzésterületi és szakos rangsorok mellett minden fontos gyakorlati tudnivalót megtaláltok az alap- és mesterszakokról, a felvételitől egészen a továbbképzési lehetőségekig. A HVG Diploma 2022 rangsort keressétek az újságárusoknál vagy rendeljétek meg itt, a kiadótól.

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.