A Zeneakadémián is változtattak a szabályokon, több órát online tartanak meg

November végétől online tartják meg azokat az órákat, amelyeken ötnél több hallgató vesz részt – így szigorította járványügyi előírásait a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem, ahol „fokozottan javasolt” az ffp2-es maszk viselése.

  • Eduline

A Zeneakadémia már októberben változtatott a szabályokon, azóta a 20 fő feletti órákat vegyes oktatási rendben tartják, a csoport fele személyes jelenléttel, míg a többi hallgató online csatlakozhat a foglalkozásokhoz.

November 29-től azonban az összes olyan csoportos órát online tartják majd meg, amelyeken ötnél több hallgató vesz részt - csak néhány kurzus jelent kivételt.

Az épületekben továbbra is kötelező maszkot viselni, az egyetem „fokozottan javasolja az FFP2-es maszk használatát minden olyan esetben, ahol az életszerűen megoldható”.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, a járvány miatt több egyetemen változtattak az oktatási renden. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem bölcsészkarán az előadásokat online, a szemináriumokat személyesen tartják meg az oktatók, a Budapesti Metropolitan Egyetem pedig online oktatást és vizsgáztatást rendelt el.

Nem szeretnél lemaradni a legfontosabb információkról? Iratkozz fel hírlevelünkre

Ha szeretnéd megkapni legfrissebb cikkeinket az érettségiről, az egyetemi-főiskolai és a középiskolai felvételiről, ha érdekelnek a felsőoktatás, a közoktatás, a nyelvoktatás és a felnőttképzés legfontosabb változásai, iratkozz fel hírleveleinkre itt vagy kattints az oldal tetején a feliratkozás gombra.

Hozzászólások

Milyen diákmunkák fizetnek a legjobban, és mennyit lehet félretenni egy nyár alatt?

A nyári szünet sok diáknak nemcsak a pihenésről szól, hanem a pénzkeresetről is. Az elmúlt években jelentősen emelkedtek a diákmunkák órabérei, így ma már akár több százezer forintot is össze lehet gyűjteni egyetlen nyár alatt. De mely munkák fizetnek a legjobban, milyen szabályok vonatkoznak a diák munkavállalókra, és hogyan segíthet egy nyári állás abban, hogy később könnyebb legyen elhelyezkedni?

Gulyás Gergely állításai teljesen elszakadtak a valóságtól Lannert Judit szerint: sosem volt szó gimnáziumok megszüntetéséről

„Épp az ellenkezőjét mondtam” – reagált Lannert Judit arra, hogy Gulyás Gergely szerint a hat- és nyolcosztályos gimnáziumok megszüntetését vetette fel egy interjúban. Az oktatási és gyermekügyi miniszter szerint valójában a középiskolai felvételi rendszer felülvizsgálatának szükségességéről beszélt, nem pedig a képzési forma felszámolásáról.

Lannert Judit átalakítaná az érettségit és megvizsgálná a gimnáziumi felvételi rendszerét

Miniszterként első nagyinterjúját Lannert Judit a Balzac diákmédiának adta. A beszélgetésben a diákok túlterheltségéről, az érettségi és a gimnáziumi felvételi rendszer lehetséges reformjáról, a mesterséges intelligencia oktatásban betöltött szerepéről, valamint az iskolai szegregáció és az elitképzés problémáiról is beszélt. Az interjúból az is kiderült, hogy pályafutása elején két évig egy gyermekotthonban dolgozott nevelőtanárként.

A nap kérdése: fel kell tölteni a középiskolai bizonyítványt a felvételihez?

„A középiskolai bizonyítvány minden olyan oldalát fel kell tölteni az E-felvételibe, amely alátámasztja a tanulmányi pontok számításhoz szükséges középiskolai eredményeket” – írja a felvi.hu. A középiskolai eredményeket a középiskolai bizonyítvány valamennyi (9-14.) évfolyamának feltöltésével szükséges igazolni.