Mutatjuk, mikor tartanak nyílt napokat a TOP 20-as gimnáziumok
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Szigorított a járványügyi szabályokon az Eötvös Loránd Tudományegyetem több kara. A bölcsészkaron az előadásokat a szorgalmi időszak végéig online tartják meg, a jogi karon pedig a vizsgákat szervezik majd online formában. Az informatikai karon - ahol már az szemeszter elején két csoportra osztották a hallgatókat, felváltva járhatnak be az egyetemre - a hiányzásokra vonatkozó szabályokon változtattak. Ott egyébként nem elég a sebészi vagy a szövetmaszk, legalább ffp2-es maszkot kell viselni az épületben.
November 22-től a szorgalmi időszak végéig csak online lehet megtartani az előadásokat – így döntöttek az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán, az erről szóló dékáni utasítás múlt héten jelent meg. A járványhelyzet miatt az összes előadást rögzítik, a felvételeket egészen a vizsgaidőszak végéig megnézhetik majd a hallgatók.
Nem ez az egyetlen szigorítás: a bölcsészkaron „visszavonásig” nem lehet közösségi eseményeket tartani, a már meghirdetett konferenciák, workshopok, tudományos rendezvények szervezőitől pedig azt kéri a kar vezetése, hogy lehetőleg azokat is online tartsák meg. A doktori védések kilógnak a sorból, azokat hagyományos és online formában is meg lehet szervezni, viszont a védéseket követő fogadásokat el kell halasztani.
Döntött a szenátus, szigoríthatnak a dékánok
Az ELTE szenátusa november 15-én hagyta jóvá az egyetem járványügyi testületének javaslatát, amely a dékánoknak megadja a felhatalmazást arra, hogy a járványhelyzet miatt eltérjenek a hagyományos oktatási rendtől - ez az órákat és a vizsgákat is érintheti.
Az egyetem egyébként már szeptember eleje óta hetente arra kéri a dolgozókat és a diákokat, hogy adjanak információt arról, vannak-e Covidra utaló tüneteik, van-e pozitív teszteredményük, beoltatták-e már magukat. A hallgatóknak múlt héten kiküldött helyzetjelentés alapján 8201 kitöltő közül 214-nek volt pozitív teszteredménye, további 320-an úgy gondolják, hogy fertőzöttek, de teszteredményük nincs.
Legalább ffp2-es maszk kell az informatikai karon
Az ELTE Informatikai Karán is változtattak a szabályokon, pedig ott eleve szigorú előírásokkal kezdték az őszi szemesztert. Már szeptember elején két csoportra osztották a hallgatókat vezetéknevük kezdőbetűje alapján. Az egyik csoport az „A” héten járhat be a campusra, a másik csoport pedig a „B” héten – a diákok minden második héten tehát csak otthonról, online kapcsolódhatnak be a foglalkozásokba.
A múlt heti dékáni utasítás alapján ezentúl nem számít hiányzásnak, ha egy hallgató azon a héten is online vesz részt az óráin, amikor egyébként be kellene járnia az egyetemre. „Ennek a módosításnak az a célja, hogy az enyhe tüneteket mutató, illetve tünetmentes, de potenciálisan fertőzött, és/vagy COVID fertőzött személyekkel kontaktusban lévő hallgatók semmiképpen se érezzék úgy, hogy nekik az órákon feltétlenül részt kell venniük ezen körülmények ellenére is. Ez azt is jelenti, hogy a számonkérések során a tanárnak azt is biztosítani kell, hogy az online formában résztvevő hallgatók ne kerüljenek hátrányba, a számonkéréseket online is meg kell szervezni” – olvasható az utasításban.
A campuson egyébként legalább ffp2-es maszkot kell viselni. „Egy másodpercre sem szabad levenni a belső térben a maszkot, kézzel hozzá sem szabad érni! A maszk levételére kizárólag kézfertőtlenítést követően és csak az épületen kívül van lehetőség. Ez alól csak az kivétel, ha a saját irodájában, zárt ajtó mögött egyedül tartózkodik egy munkatársunk” – írják.
A jogi karon minden vizsgát online tartanak
Ahogy arról hétfőn beszámoltunk, az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán a vizsgaidőszakot érintik a változások: a záróvizsgák kivételével minden írásbeli és szóbeli vizsgát online tartanak meg. A kar vezetése szerint az ELTE-s dolgozóknak és hallgatóknak kiküldött kérdőívre adott válaszokból az derül ki, hogy a járvány terjedése erősödik, „ami a közelgő vizsgaidőszakban azzal járhat, hogy sokan nem – vagy csak a járványügyi szabályok megsértésével – tudnának vizsgázni”.
A döntés az ÁJK-n az órákat egyelőre nem érinti, a dékáni levél alapján az előadásokat és a szemináriumokat a szeptemberben meghatározott rend szerint tartják meg.
| Nem szeretnél lemaradni a legfontosabb információkról? Iratkozz fel hírlevelünkre |
Ha szeretnéd megkapni legfrissebb cikkeinket az érettségiről, az egyetemi-főiskolai és a középiskolai felvételiről, ha érdekelnek a felsőoktatás, a közoktatás, a nyelvoktatás és a felnőttképzés legfontosabb változásai, iratkozz fel hírleveleinkre itt vagy kattints az oldal tetején a feliratkozás gombra. |
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Távozik a Mathias Corvinus Collegium éléről Szalai Zoltán főigazgató. A HVG birtokába került búcsúlevél szerint nem saját elhatározásából hagyja el az intézményt, munkája az új vezetés döntése alapján szűnt meg.
Az egyeztetésen szóba került a pedagógusok értékelési rendszere, az SNI-s gyerekek ügye és az új NAT is. A Civil Közoktatási Platform szeptember 22-én első alkalommal egyeztetett Kókayné Lányi Marietta közoktatásért felelős államtitkárral, a találkozó részleteiről a szervezet a Facebookon számolt be.
A hallgatók stresszforrásaira, anyagi helyzetére, mentális jóllétére és munkavállalására is rákérdeznek abban a kérdőívben, amely az új felsőoktatási stratégia kialakítását szolgálja. Arra is kíváncsiak, mennyire készíti fel az egyetem a diákokat a munkaerőpiacra.
A Pedagógusok Szakszervezete alapvetően támogatja a továbbképzési rendszer átalakítását, de több ponton is változtatna a kormány társadalmi egyeztetésre bocsátott tervezetén. Többek között a belső képzésekért járó krediteket és a helyettesítések elszámolását is módosítanák.
@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu
Újabb mélypontra esett a születésszám Magyarországon, az aktuális termékenységi viszonyok fennmaradása mellett 1,29 gyerek jutna egy nőre. A KSH adataira Magyar Péter is reagált.
Bocsánatot kért Lannert Judit azoktól, akiket megbántott egy évekkel ezelőtti, még oktatáskutatóként tett megszólalásában használt focis hasonlatával. Lannert szerint a most terjedő, kiragadott részlet egyáltalán nem adja vissza eredeti mondandóját, ugyanakkor elismerte, hogy a hasonlat nem volt szerencsés.
Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.
Jelenleg 853 iskolaőr teljesít szolgálatot az oktatási intézményekben, és további 284 iskola szeretne csatlakozni a programhoz.