Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Nem elégedettek a bérezéssel, a nyugdíjjal és a munkakörülményekkel sem, ezért szervezik az akciót.
Ötvennyolc brit egyetem oktatói terveznek háromnapos akciót december 1-től: 2500 font béremelésért küzdenek, és a munkaterhek enyhítését is kérik – írja a BBC.
A University of London egyik tanára szerint alulértékelik az egyetemi dolgozókat. A 39 éves Jacob Mukherjee szerint rengeteg feladatot kell ellátniuk, a koronavírus-járvány első hullámai alatt napokat töltött azzal, hogy a járványhelyzettel kapcsolatos hallgatói kérdésekre válaszoljon.
„A járvány miatt rengeteg a munkánk, a jutalmunk mindezért pedig a nyugdíj csökkentése, a fizetésemelés elmaradása és az egyre növekvő munkaterhek”
- mondta az oktató, hozzátéve: tisztában van azzal, hogy a sztrájk megzavarja az oktatás menetét, ugyanakkor úgy gondolja, sok hallgató fogja támogatni az akciót, ráadásul ők is jobban járnak, ha a dolgozóknak sikerül eredményeket elérniük.
A hallgatókat összefogó brit szervezet 1600 egyetemista véleményét kérte ki a szerveződő akcióról: a megkérdezettek 73 százaléka támogatja az oktatók megmozdulását, és mindössze 9 százalék azok aránya, akik ellenzik azt – írja a Guardian.
A lapnak egy 21 éves egyetemista azt mondta, ő a koronavírus miatt csak egyetlen „normális” félévet tölthetett az egyetemen, az online órák után pedig nagyon nehéz hozzászoknia a hagyományos oktatáshoz. Úgy véli, az átállást nem segíti a tanárok sztrájkja, különösen a közelgő vizsgaidőszak előtt, amikor a hallgatók extra segítségre vagy ismétlő órákra szorulhatnak.
A felsőoktatási intézményeket tömörítő brit szakszervezet szerint több akció is várható, ha kéréseiket nem teljesítik.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.