Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Czigány Tibor korábban az egyetemen tanult, illetve a Gépészmérnöki Kar dékánja is volt.
2021. július 1-jétől Czigány Tibor a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem új rektora - közölte a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME).
A leendő rektor három évig lesz majd az egyetem élén, és Czigány Tibor Józsa Jánost váltja, aki hat évig volt ebben a pozícióban. Az új rektor hét évig az egyetem Gépészmérnöki Karának dékánja volt. A döntés nem újdonság, a BME szenátusa már a februári ülésén szavazott a két beadott rektori pályázatról.
A BME egyébként azon kevés felsőoktatási intézmények közé tartozik - számszerint hat -, ahol még nem volt modellváltás, és ezen az új rektor sem tervez változtatni. Szerinte az egyetem "magától is meg tudott újulni és ez így folytatódik modellváltás nélkül is". Stumpf István, a felsőoktatási modellváltás koordinációjáért felelős kormánybiztos azonban korábban megjegyezte, a BME-nél is el tudná képzelni az alapítványi formát.
Nem ez az egyetlen nyári rektorváltás egyébként, a Budapesti Corvinus Egyetem is vezetőt vált. Ott - egyetlen pályázóként - Takáts Előd indult és augusztus 1-től kezdheti meg a munkát.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.