Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
Elsők lettek az ELTE jogi karának hallgatói a neves Herbert Smith Freehills Competition jogi versenyen, még a házigazda King’s College London csapatát is állva hagyták.
Ez az eredmény hatalmas teljesítmény a magyar hallgatóktól, akik nemcsak a házigazdát, hanem a University of Oxford, a Symbiosis Law School Pune (India) csapatát, majd a döntőben a National University of Singapore-t is legyőzték a perversenyen - szúrta ki az Index az egyetem közleményét.
A csapatoknak még, egy tavaly novemberben közzétett jogesetet kellett közelebbről megvizsgálniuk, a téma kicsit száraznak hangozhat: a digitális piaci szereplők gazdasági erőfölénnyel való visszaélésével kellett szembenézniük a versenyzőknek, méghozzá az AppStore piacon. Viszont bármennyire is nyögvenyelősnek tűnik, van aktualitása, ugyanis a téma néhány jelenleg is zajló eljáráshoz hasonlít, ami az Apple visszaélését vizsgálja például az online a zeneszolgáltatásokban.
A témában végül 39 csapat adott be írásbeli pályázatot, közülük a zsűri 12-t hívott meg a szóbeli fordulóba. Az ELTE csapata a június 18–19-én tartott online záróversenyen nyerte el az első helyet.
Az ELTE-t a versenyen Cserép Andor, Csillik Kristóf, Schultz Balázs és Teleki Lóránt joghallgatók képviselték, felkészítőik Papp Mónika, a Nemzetközi Magánjogi és Európai Gazdasági Jogi Tanszék adjunktusa és Bassola Bálint ügyvéd voltak. Gratulálunk!
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Az elkövető egy 17 éves fiú, aki tettét azzal indokolta, hogy az iskolába járó fiatalok korábban gúnyolták őt, ezért haragudott rájuk.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).