Távoktatással indulhat a következő félév az egyetemeken

A jelenlegi intézkedéseket a jövő heti kormányülésen vizsgálják majd felül.

  • Tóth Alexandra

A kormány dönteni fog a február 1-je utáni szabályokról, de jelen pillanatban változtatás nem várható. Tehát nagy valószínűséggel az egyetemek a korábbi távoktatás szerint kell, hogy megkezdjék az oktatást

- mondta el Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki kormányinfón. Ez azt jelenti, hogy a keresztféléves képzésekre jelentkezők is valószínűleg online kezdik majd meg az egyetemi tanulmányaikat.

A keresztféléves ponthatárok kihirdetéséig egyébként már csak néhány napot kell aludni. Ahogy azt már számtalanszor megírtuk, várhatóan január 25-én derül ki, melyik felsőoktatási intézményben kezdhetitek meg a tanulmányaitokat februártól. A ponthatárhúzást követően hivatalos értesítést - úgynevezett besorolási döntést - is kaptok majd arról, hogy melyik képzésre vettek fel titeket. Erről itt írtunk részletesebben. Azt pedig, hogy mikor fordulhat, hogy nem indul el egy meghirdetett szak, itt olvashatjátok el.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.