Matekból buktak meg messze a legtöbben a tavalyi érettségin
A legtöbb diák sikeresen érettségizik, de tantárgyanként jelentős különbségek vannak. 2025-ben matekból volt a legtöbb sikertelen vizsga, a legjobban pedig angolból teljesítettek a diákok.
A Debreceni Egyetem Hallgatói Önkormányzata (DEHÖK) ellenszavazat nélkül - hetven igen, nulla nem arányban - megszavazta, hogy a szenátusba delegált tagjaik támogassák az egyetem modellváltását, azaz, hogy az intézmény alapítvány fenntartásába kerüljön.
A január 20-án este meghozott döntésről a HÖK körlevélben tájékoztatta az egyetem hallgatóit - számolt be róla a Debreciner, számos olvasói levélre hivakozva.
A hallgatói szervezet leveléből kiderül, hogy tegnap tartották a DEHÖK küldöttgyűlését, ahol a kari HÖK-ök képviselői is részt vettek, és amelyen Bács Zoltán egyetemi kancellár felvázolta nekik az úgynevezett modellváltás lépéseit, stratégiáját, valamint a hallgatókat érintő vonatkozásokat. A levél arról is tájékoztat, hogy a küldöttgyűlés 70 igen szavazattal, 0 nem és 0 tartózkodás mellett felhatalmazta a DEHÖK szenátusban ülő tagjait, hogy szavazzanak igennel a modellváltásra.
A Telex megkeresésére a DEHÖK azt írta: „Alapvetően nincs semmilyen problémánk a struktúraváltással, hiszen a vonatkozó jogszabályi környezet alapján a hallgatók közvetlen, a tanulmányukhoz tartozó jogaiban és kötelezettségeiben tudomásunk szerint változás nem következik be. Változás az intézmény működésében, a működési tér jogi, gazdasági környezetében történik.” A lap kérdésére azt is kifejtették, a teljes hallgatóságot megszólító vélemény kikérést, ha tetszik szavazást nem terveznek. Úgy gondolják, hogy az intézményük stratégiai döntéshozatalában a megválasztott HÖK képviselők, vezetők felelőségteljesen részt tudnak venni.
Tudomásunk szerint oktatói, dolgozói oldalról sem történik az ügyben ”népszavazás„, a megválasztott testületek nyilvánítanak véleményt, hoznak döntéseket - tették hozzá.
Ahogy arról korábban már beszámoltunk, "az orvos- és egészségtudományi egyetemek" maguk dönthetnek arról, akarják-e azt a modellváltást, amelyet nyolc intézményben már bevezettek, további kettőben pedig hamarosan áttérnek rá. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium közleménye szerint az érintett egyetemek alatt a Semmelweis Egyetemet, a Pécsi Tudományegyetemet, a Szegedi Tudományegyetemet és a Debreceni Egyetemet kell érteni - bár utóbbi három nem orvostudományi egyetem.
A Pécsi Tudományegyetem (PTE) hallgatói és oktatói kedden tartottak plénumot az átalakítással kapcsolatban, ahol elutasították a modellváltást. A nyilatkozatukat itt nézhetitek meg.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
A legtöbb diák sikeresen érettségizik, de tantárgyanként jelentős különbségek vannak. 2025-ben matekból volt a legtöbb sikertelen vizsga, a legjobban pedig angolból teljesítettek a diákok.
Kevesebb, mint egy hét van hátra az idei érettségi kezdetéig. A végzős diákok hagyományosan idén is magyar nyelv és irodalom vizsgával indítják az érettségi időszakot május 4-én. Az utolsó napokban sokakban nő a feszültség, ezért Németh Nikolettel, a Százhalombattai Széchenyi István Technikum és Gimnázium magyartanárával beszélgettünk.
A MOME volt 2020-ban az első modellváltott egyetem, melynek az alapítványát a Fideszhez sok szálon köthető Böszörményi-Nagy Gergely vezette. Az alapítói jogokat az újonnan felálló oktatási minisztériumnak ajánlották fel.
ELTE Radnóti, Madách, Lovassy – mutatjuk, hogy melyik középiskolák töltötték fel a honlapjukra a végleges felvételi jegyzéküket.
Három évig tartó jogi küzdelem után másodfokon is pert nyert volt munkáltatója ellen Wettstein Dániel István, akit korábban a Tolna megyei gyermekvédelmi rendszer éléről mentettek fel nem sokkal azután, hogy nem a túlárazott ajánlatot fogadta el az intézmény tetejének felújításánál.
@eduline.hu 100 százalékos érettségi? Nem lesz egyszerű, de a @studium_generale tanácsaival még ez is sikerülhet. #érettségi #érettségi2026 #fyp #szponzorálttartalom #raiffeisenbank ♬ eredeti hang - eduline.hu
14 éve nem változott a normatíva az állami ösztöndíjas hallgatók után, az egyetem szerint emiatt a gyógypedagógus-képzés állami finanszírozása megoldatlan. A HÖK arra kéri a diákokat, ne terjesszenek félinformációkat.
Videóban beszélt részletesen felsőoktatási útjáról Orbán Anita, akinek többek között vállalatértékelésből és történelemből van mesterdiplomája. Összegyűjtöttük, még mit érdemes tudni a leendő külügyminiszter és miniszterelnök-helyettes szakmai múltjáról.
Az Oktatói Hálózat (a felsőoktatásban dolgozó oktatók és kutatók civil szervezete) készen áll arra, hogy elkezdődjön a szakmai párbeszéd Lannert Judit gyermek- és oktatásügyi miniszterrel.