Elfogadták a felsőoktatást érintő törvénymódosítást

2021 szeptemberétől az egyes felsőoktatási szakokat tartalmazó jogszabály miniszteri rendelet lesz, a képzési és kimeneti követelményeket pedig hivatalos közleményként publikálják - szavazta meg az Országgyűlés.

  • Eduline/MTI

Annak érdekében, hogy "minél kevesebb legyen a lemorzsolódás", 2021. január 1-jétől az alapképzésen gyengén teljesítő hallgatók átjelentkezhetnek majd felsőoktatási szakképzésre. Szintén jövő januártól bevezetett változás, hogy az oklevelet nemcsak magyarul és angolul, hanem a képzés nyelvén is ki kell adni, az akkreditált felsőoktatási intézményekben szerzett külföldi tudományos fokozatokat pedig automatikusan elismerik - írja az MTI.

2022. január 1-jétől az oklevél megszerzése előtt is be lehet majd kapcsolódni a doktori képzésbe az általános orvosi, az állatorvosi, a gyógyszerészi és a fogorvosi képzés hallgatóinak. Illetve az elfogadott jogszabály azt is a előírja majd, hogy jövőre a felsőoktatási intézmények tanulmányi rendszerének képesnek kell lennie a zárt rendszerű elektronikus távoktatás támogatására.

Ahogy írtunk róla, a héten az is terítéken volt, lesz-e elitiskola a hajdani pszichiátria épületében Liótmezőn. Az Országygűlés ezt a törvényjavaslatot is elfogadta. Az új, nemzetközi érettségi bizonyítványt nyújtó, középiskoláról és kollégiumról itt írtunk részletesebben.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

 

 

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.