Tényleg fenyegetésekkel veszik rá a hallgatókat, hogy részt vegyenek a tesztelésben?

Az interneten keringő levelezés szerint az enyhébb felszólításoktól, az eltanácsolásig bármire számíthat az az egyetemista, aki visszautasítja, ha kirendelik őt a koronavírus-teszteléshez.

  • Eduline

Futótőzkén terjed a neten az a Facebook-poszt, amelyben egy érintett hallgató testvére leírja, az elsőéves az egyetemen, és nem is orvosnak vagy mentősnek tanul, ettől függetlenül a napokban őt is kirendelték, hogy vegyen részt a tanárok országos tesztelésében. Ez még nem is lenne újdonság, hiszen az utóbbi néhány napban számtalan egyetemista jelezte, hogy elsőéves létére kell részt vennie a tesztelésben - pedig korábban arról volt szó, hogy felsőbbévesek fogják végezni a mintavételt. A poszt azonban önmagában érdekes, érdemes elolvasni:

Húgom elsőéves a SOTE-n. Nem orvosnak vagy mentősnek tanul, mert tök más érdekli. Ettől függetlenül tegnap őt is...

Közzétette: Aron Bereczki – 2020. november 24., kedd

Korábban már beszámoltunk róla, hogy hogy a védekezésbe bevont egyetemisták és a felsőoktatási intézmény között a kormányrendelet szerint hallgatói munkaszerződés jön létre. A diákokat hétköznap napi 5000 forint, hétvégén napi 7500 forint adómentes díjazás illeti meg. Az, hogy ezzel az összeggel hány hallgatónak sikerül megbékélnie még kérdéses, ugyanis már arról is írtunk, hogy a napi 8-12 óráért járó 5000 forintos díjazást a diákok megalázónak tartják. Ugyanakkor az ITM közleménye szerint a kéthetes gyakorlat kreditként is beszámítható, és az egyetem a tanulmányi kötelezettségeket is ennek figyelembevételével állapítja meg. A Facebook-bejegyzésben azonban az olvasható, hogy a diákok hiába kértek könnyítést a vizsgákhoz, nem kaptak.

Minden nap tesztelik a mintavételezésben részt vevő egyetemistákat

A hallgatók tíz héten keresztül segítenek a járványügyi intézkedésekben, éppen ezért őket is rendszeresen tesztelik, azt azonban nem hozták nyilvánosságra, hogy közülük hányan fertőződtek meg koronavírussal.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.