Új intézeti vezető van az SZFE-n, a tanárokat és a hallgatókat nem értesítették róla

Sára Balázs filmes és tévés operatőrt, rendezőt nevezte ki a Színház- és Filmművészeti Egyetem Film- és Médiaintézetének megbízott vezetőjéül az új kuratórium – derült ki egy, a hvg.hu birtokába került levélből.

  • Eduline

A lap úgy tudja, a kinevezésről az új kuratórium sem az egyetem tanárait, sem a hallgatókat nem értesítette, csak egy, a filmes tanároknak küldött levél egyik aláírójaként találkozhattak először a névhez tartozó titulussal.

A levélben egyébként – amelyet Sára Balázson kívül Lajos Tamás kuratóriumi tag és a két újonnan kinevezett rektorhelyettes, Zalán János és Novák Emil írtak alá – „személyes megbeszélésre” hívták a filmes tanárokat.

A napokban beszámoltunk arról, hogy az SZFE-sek arról sem kaptak hivatalos tájékoztatást, hogy február 1-jétől új épületekben folytatódna az oktatás. Ezt egyébként korábban Vidnyánszky Attila, a fenntartó alapítvány kuratóriumának elnöke mondta az InfoRádiónak. Akkor azt is hozzátette: már meg is kezdődtek a felújítási és egyéb munkálatok, de további részleteket egyelőre nem árult el.

Újabb bírósági ítélet született az SZFE-ügy kapcsán

A Színház- és Filmművészeti Egyetem kommunikációs vezetője megnyerte a sajtóhelyreigazítási pert az Origóval szemben.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Demonstrációra készülnek a kulturális dolgozók: a pedagógusokéhoz igazodó bérezést szeretnének

Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.

MOE: Nem nulladik osztályra, hanem rugalmasabb iskolára van szükség

„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.