A Színművészetisek átadták az ellenállás jelképeit a fővárosi színházaknak

A Katona József Színház, az Örkény István Színház, a Radnóti Miklós Színház és a Trafó is kapott a molinókból és zászlokból, amit egészen addig fognak őrizni, amíg a diákok ismét érte nem mennek.

  • Eduline

Tegnap írtunk róla, hogy 71 nap után a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) hallgatói kénytelenek voltak fizikai értelemben feladni a blokádot, mivel a kedd éjféltől bevezetett szigorítások miatt náluk is online folytatódik a tanév, illetve a kollégiumot is bezárták. A járvány lecsengése után folytatják az ellenállást, addig pedig azok a fővárosi színházak őrzik meg az egyetemfoglalás jelképeit, akik az elmúlt időszakban teret adtak az Ódry Színpad előadásainak - számolt be róla a hvg.hu.

A diákok félig formális keretek között, a már megszokott himnuszukat énekelve nyújtottak át a zászlókat és molinókat a Katona József Színháznak, az Örkény István Színháznak, a Radnóti Miklós Színháznak és a Trafónak.

A Színművészetisek kedd délután - a kiköltözésük előtt - még tartottak egy sajtótájékoztatót az egyetem épülete előtt, ahol elmondták, mivel követeléseik továbbra sem teljesültek, a minisztériummal pedig minden igyekezetük ellenére nem kezdődtek meg az érdemi tárgyalások, a blokádot nem feladják, hanem magunkkal visszük a távoktatás idejére. A következő hetekben a tanulás mellett a fórumaik is online formában lesznek megtartva.

Az SZFE autonómiájáért folytatott küzdelemnek nincs vége. Tegnap este átvettük a zászlót megőrzésre. #freeSzFE

Közzétette: Radnóti Miklós Színház – 2020. november 10., kedd

Vidnyánszky Attila az SZFE-ről: új épületekben indul majd az oktatás

Február elsejétől új helyszíneken folytatódik az oktatás a Színház- és Filmművészeti Egyetemen - erősítette meg az InfoRádiónak az egyetemet fenntartó alapítvány kuratóriumának elnöke.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Pukli István: „A pedagógiai felelősség része annak felismerése is, ha valaki nem kérdez, mégis segítségre szorul”

Egy dániai SOSU-órán, egy prezentáció közben szembesültem azzal, hogy a kooperáció és a kollaboráció fogalmát mennyire eltérően értelmezhetjük. Pedagógusként régóta foglalkoztat ez a kérdés. Magyarországon tanítottam, tanulásszervezési módszereket alkalmaztam és pedagógusokat is képeztem. A kooperatív tanulás számomra nem egy divatos módszertani címke, amelyet utólag ragasztunk a csoportmunkára, hanem tudatosan felépített pedagógiai rendszer. Vélemény.

„Az adományozás könnyen függőségi viszonyt alakíthat ki” – így segít a szegregátumban élő családoknak az Edison-díjas Bagázs

A két roma szegregátumban jelen lévő Bagázs Közhasznú Egyesület közel 150 önkéntessel, évente négyezer foglalkozással segíti a hátrányos helyzetű családokat, miközben az iskolákban, fesztiválokon és vállalatoknál is igyekszik érzékenyíteni, és eljuttatni minél több helyre az üzenetet, hogy nem mindenki indul ugyanonnan az életben.