Meddig igényelhettek diákhitelt, ha decemberben szeretnétek azt megkapni?

Jól jönne egy kis plusz pénz, amiből fedezhetitek az egyetemi kiadásaitokat? Még novemberben sincs késő, hogy diákhitelt igényeljetek, a határidő viszont vészesen közeleg.

  • Eduline

November 15-ig kell leadnotok az igényléseteket, ha december közepén szeretnétek készhez kapni a kért összeget. A szabad felhasználású Diákhitel1 esetén ez havonta maximum 150 ezer forint lehet, a tandíjra fordítható Diákhitel2 esetén pedig - ahogyan ez a nevében is benne van - annyi pénzről van szó, amennyibe a félévetek kerül.

Fontos, hogy ha egy adott szemeszter közben igénylitek a hitelt, az ugyanúgy öt hónapra érvényes, vagyis az első folyósítás alkalmával visszamenőleg a félév kezdetéig megkapjátok a pénzeteket. A diákhitel igénylésének azonban minden félévben van egy végső határideje. Ha a hitelt ezen határidőket követően igénylitek, akkor csak a következő tanulmányi félévben kaphattok kölcsönt.

A dátumok a Diákhitel1, illetve a Diákhitel2 esetén is megegyeznek. A szabad felhasználású diákhitelről itt, a tandíjra fordítható diákhitelről pedig itt olvashattok részletesebben.

Már igényeltétek az egyik fajta diákhitelt, de szükségetek lenne még némi támogatásra, ezért a másikban is gondolkodtok? Itt megnézhetitek, mikor vehetitek fel ugyanarra a képzésre egyszerre a Diákhitel1-et és a Diákhitel2-t.

Diplomához kötelező a külön megszerzett szóbeli és írásbeli nyelvvizsga egyesítése?

Csináltatok egy középfokú szóbelit, illetve egy írásbelit, de nem egyszerre? Vajon így is elfogadják a diploma kiadásához vagy szükséges külön papírt kérnetek az egyesítésről? Itt a válasz.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Évtizedek óta a BGE-n oktató tanárok mondtak fel, a hallgatók egy része forrong: már az oktatási minisztertől kérnek segítséget

Hallgatói és oktatói beszámolók szerint húsz-harminc éve a BGE-n tanító tanárok is felmondtak, gyakoriak az 50–60 fős szemináriumok, és olyan is előfordult, hogy egy 300 fős előadást mindössze 150 férőhelyes terembe írtak ki. Az egyetem jelenlegi vezetése által bevezetett központosított számonkérési rendszer szintén komoly elégedetlenséget váltott ki. A tiltakozók szerint sem a petíciók, sem a tüntetések, sem az egyetem vezetésével folytatott egyeztetések nem hoztak megnyugtató megoldást, miközben az érdekképviseleti fórumokba vetett bizalom is meggyengült. Bár a BGE vezetése és a HÖK nem látja ilyen súlyosnak a helyzetet, a Szabad BGE hallgatói csoport képviselője már az oktatási miniszterhez fordult, és független vizsgálatot kért.