Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) tanárai semmisnek tekintik a rendkívüli őszi szünetre vonatkozó rendelkezést. Mint írják: a munkáltatónak a szabadság kiadásának időpontját a munkavállalóval legkésőbb a szabadság kezdete előtt tizenöt nappal közölni kell.
Korábban beszámoltunk róla, hogy a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) polgárai alkotmányjogi panaszt nyújtottak be az Alkotmánybíróságoz, majd Szarka Gábor kancellár erre reagálva levélben üzent a diákoknak és az oktatóknak. Az egyetem vezetése bejelentette, hogy a tanév rendjét szabályozó rektori utasítást módosították, - a járványra hivatkozva - előre hozták az őszi szünetet, így péntek este 18 óráig az egyetemistáknak el kell hagyniuk az SZFE épületeit. A hallgatók azonban nem engedtek: bár megpróbálták kiüríteni az intézményt, sikerült fenntartaniuk a blokádot. Sőt, a hallgatók még aznap este visszafoglalták az Ódry Színpadot, valamint a Rákóczi téri épületet is blokád alá vették.
Az SZFE hallgatói szombat este egy videóval üzentek Szarka Gábornak. A felvétellel az egyetem hallgatói szerdai sajtótájékoztatójukra csatoltak vissza, ahol Németh Gábor, az egyetem egyik oktatója a tanköztársasággal kapcsolatban elmondta: ennek nincsenek képviselői. "Ötletgazdája van. Hogyha bűnbakot keres, akkor megtalálta: én vagyok az." A videóval a hallgatók beálltak az oktatójuk mögé.
A Színművészeti vezetősége vasárnap azt közölte: a korábban kiadott rektorhelyettesi és kancellári rendelkezések továbbra is érvényben vannak, így az egyetemen az őszi szünet hivatalosan elkezdődött. Ez alapján a szünet utáni első munkanap október 27-én lesz. "Aki az őszi szünet alatt külön kancellári engedély nélkül az SZFE létesítményeiben tartózkodik, azt saját felelősségére teszi, vállalva annak minden következményét" - áll a közleményben. Azt azonban nem tudni, mivel fog járni, ha ezt megsértik.
Erre reagálva az SZFE oktatói is kiadtak egy közleményt vasárnap, amelyben az áll, hogy Szarka Gábor, Novák Emil és Zalán János állításai meglepőek, mivel a rendelkezéssel szemben október 16-án halasztó hatályú keresetet terjesztettek elő, ezért az szerintük nem végrehajtható - írta meg a hvg.hu.
A közleményben olvasható, hogy az egyetem tanárai ragaszkodnak a tanítás folytatásához. "A rendkívüli szünetet szakmai és pedagógiai szempontból végtelenül károsnak tartjuk, munkajogi szempontból pedig aggályosnak, hiszen a rendelkezés megsérti a Munka Törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény 122. § (5) bekezdését is, mely szerint a munkáltatónak a szabadság kiadásának időpontját a munkavállalóval legkésőbb a szabadság kezdete előtt tizenöt nappal közölni kell. A munkáltató megsérti az Mt. 51. § (1) bekezdését is, amennyiben megpróbálja jogellenesen ellehetetleníteni az oktatók munkavégzését, hiszen a munkáltató köteles a munkavállaló számára a munkavégzéshez szükséges feltételeket biztosítani" - írják.
Ennek megfelelően úgy gondolják, hogy az egyetemi épület lezárása, a tantermek bezárása, de akár az internet lekapcsolása is ezzel ellentétes munkáltatói magatartás. Mindezek figyelembevételével az SZFE oktatói a rendkívüli őszi szünetre vonatkozó rendelkezést semmisnek tekintik, és a hallgatókkal egyetértésben zavartalanul folytatják a félévet - azaz a megszokott rend szerint folyik tovább az oktatás.
Mindezek után a Színművészetisek hétfőre ismét tüntetést szerveztek az Innovációs és Technológiai Minisztérium elé. A szakma nagyjai hétfő reggel olvasták fel az egyetemfoglalóknak írt szolidaritási nyilatkozatokat. Ezt itt nézhetitek meg:
Így indul a hét - az Innovációs és Technológiai minisztérium előtt vannak az SZFE hallgatói
Közzétette: eduline.hu – 2020. október 18., vasárnap
Hétfőn Palkovics László hivatala előtt tüntetnek majd az SZFE hallgatói
Holnap ismét tüntetésre készülnek az Színház - és Filmművészeti Egyetem diákjai, az ITM előtt lesz az esemény.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Ezeket a feladatokat kapták közép- és emelt szinten az angolból érettségizők.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).