Németh Gábor az SZFE kancellárjának: "ha bűnbakot keres, akkor megtalálta - én vagyok az"

A Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) egyik oktatója a szerdai sajtótájékoztatón elmondta, a tanköztársaságnak nincsenek képviselői, az ötlet tőle származik.

  • Eduline

Korábban beszámoltunk róla, hogy a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) új vezetése a tanköztársaságot magántevékenységnek nyilvánította. Ennek képviselőiként pedig Upor Lászlót és a hallgatókat képviselő Csernai Mihályt nevezték meg. Az SZFE szerdai sajtótájékoztatóján azonban Németh Gábor, az egyetem egyik oktatója Szarka Gábor kancellárnak címezve elmondta:

a tanköztársaságnak nincsenek képviselői. Ötletgazdája van. Hogyha bűnbakot keres, akkor megtalálta: én vagyok az.

A sajtótájékoztatón az is elhangzott, hogy a hallgatók október 23-ára újabb megmozdulást szerveznek. 16 órakor indulnak el a műegyetemi rakpartról, "onnan, ahonnan 1956. október 23-án az egyetemisták megmozdultak azért, amiben hittek". A közös séta egészen az Urániáig fog tartani. "Ezzel az ünnepi menettel emlékezzünk meg arról, mi mindent lehet elérni, ha együtt cselekszünk" - tették hozzá.

Fenyegetésekkel kommunikál az új vezetés az SZFE oktatói szerint

Közleményben reagáltak az SZFE oktatói az őket ért vádakra, a vezetés mindeközben újabb eszközökkel igyekszik beszüntetni a sztrájkot és feloldani a blokádot.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

A NOKS-dolgozók bérrendezését és az elmaradt jutalmak kifizetését kéri a kormánytól a PDSZ és a PSZ

A jubileumi jutalmak visszamenőleges kifizetését, valamint a nevelést-oktatást segítő dolgozók (NOKS) bérrendezését sürgeti a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) és a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ), ezért nyílt levelet írtak Magyar Péternek és Lannert Juditnak. A szakszervezetek szerint mindkét intézkedés rövid időn belül megvalósítható lenne, és fontos üzenetet küldene a köznevelésben dolgozóknak az oktatásirányítás szemléletváltásáról.

Helyettes államtitkár lett a TASZ korábbi szakmai vezetője

Zeller Judit, a TASZ Esélyegyenlőségi és Önrendelkezési Programjának korábbi vezetője a miniszterelnök döntése alapján a Szociális és Családügyi Minisztérium helyettes államtitkára lett. A jogvédő szervezet szerint kinevezése fontos visszajelzés az emberi jogi szemlélet kormányzati szerepvállalására.