Újabb épületet foglaltak el az SZFE-s hallgatók

A Rákóczi téri épületet is blokád alá vették a Színház-és Filmművészeti Egyetem hallagatói. Itt nincsenek irodák, de osztálytermek vannak.

  • Eduline

Az ATV Híradójának az egyik hallgató azt mondta: péntek este 6 óra előtt, mielőtt véget ért volna a munkaidő sokan felmentek a Rákóczi úti épületbe, a saját termeiket foglalni, minden teremben legalább két- három ember van, ott töltötték az éjszakát, dolgoztak, zenéltek, próbáltak, és sokat beszélgettek, majd pedig ott aludtak.

Erdős Lili elmondta a híradónak, hogy az újabb foglalásra azért volt szükség, mert azt érezték, veszélyben van az oktatás az által, hogy meghirdették az őszi szünetet. Nem tudták, hogy mi történt volna a tanítással az őszi szünet után, ha most hazamennek. Azt gondolták, hogy akkor van esély arra, folytathassák a tanulást, ha elfoglalják a termeket, és a kulcsok is náluk vannak.

Az őszi szünet október 22-én kezdődik az SZFE-n. Erdős Lili elmondta, hogy szeretnének otthon és máshol is lenni, de még nem tudják mi lesz. Azzal kapcsolatban is nyilatkozott, hogy mi a véleménye arról, hogy Szarka Gábor azt mondta azért is van szükség az őszi szünetre az egyetemen, hogy mindenki megnyugodjon egy kicsit, és beszélgessen a szüleivel. Szerinte ez vicces, de azt is elmondta, sokan dühösek és ez ad energiát nekik.

A járványra hivatkozva kiüríttetik a Színház- és Filmművészeti Egyetem épületeit

Ma 18 óráig mindenkinek el kell hagynia az egyetem épületeit és a kollégiumot.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

PSZ: „Bármilyen egyedi, szupertehetséges pedagógus bekerül egy rosszul működő intézménybe, halálra van ítélve”

A Pedagógusok Szakszervezete szerint nem elég az egyes pedagógusok teljesítményét vizsgálni, az is meghatározó, milyen intézményben és milyen feltételek között dolgoznak. Miközben az új tanév előtt több pozitív változás is történt, ezek jellemzően nem igényeltek plusz költségvetési forrást. Továbbra is komoly kérdések vannak a tankerületi és a szakképzési rendszer körül, a NOKS-dolgozók országos akcióba kezdtek a béremelésükért, a gyógypedagógiai intézmények egy részében pedig a PSZ szerint „katasztrofális állapotok” vannak.

Új igazgatói pályázatot írnak ki a csömöri iskolában: egy szülő csuklószorításról és megalázó büntetésekről beszélt Bátovszky János kapcsán

Már a tanév második félévétől új vezetője lehet a Csömöri Mátyás Király Általános Iskolának. A Blikknek megszólalt egy szülő is, aki azt állítja, Bátovszky János igazgató korábban durván megszorította a lánya csuklóját. Egy másik gyerekkel pedig állítása szerint százszor íratta le büntetésből, hogy „nem szaladunk”.

Totyik Tamás: Olyan iskolabezárási és óvoda-összevonási hullám jöhet, ami alapjaiban rengetheti meg a közoktatást

Tavaly 80 iskolában egyáltalán nem indult első osztály, és körülbelül 200 olyan általános iskola volt, ahová nyolcnál kevesebb elsős iratkozott be – mondta Totyik Tamás, a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke a Magyar Közlöny Podcastban. Szerinte a csökkenő gyereklétszám miatt komoly átalakulás előtt áll a magyar közoktatás.

@eduline.hu

Mi történik, ha egy iskolaigazgató-jelöltet a tantestület fele támogat, a másik fele viszont nem? Sinka Editet, a Klebelsberg Központ elnökét kérdeztük. #eduline #iskolaigazgatók #sinkaedit #iskola #tanár

♬ eredeti hang - eduline.hu