Matekból buktak meg messze a legtöbben a tavalyi érettségin
A legtöbb diák sikeresen érettségizik, de tantárgyanként jelentős különbségek vannak. 2025-ben matekból volt a legtöbb sikertelen vizsga, a legjobban pedig angolból teljesítettek a diákok.
A Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) egyik oktatója a szerdai sajtótájékoztatón elmondta, a tanköztársaságnak nincsenek képviselői, az ötlet tőle származik.
Korábban beszámoltunk róla, hogy a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) új vezetése a tanköztársaságot magántevékenységnek nyilvánította. Ennek képviselőiként pedig Upor Lászlót és a hallgatókat képviselő Csernai Mihályt nevezték meg. Az SZFE szerdai sajtótájékoztatóján azonban Németh Gábor, az egyetem egyik oktatója Szarka Gábor kancellárnak címezve elmondta:
a tanköztársaságnak nincsenek képviselői. Ötletgazdája van. Hogyha bűnbakot keres, akkor megtalálta: én vagyok az.
A sajtótájékoztatón az is elhangzott, hogy a hallgatók október 23-ára újabb megmozdulást szerveznek. 16 órakor indulnak el a műegyetemi rakpartról, "onnan, ahonnan 1956. október 23-án az egyetemisták megmozdultak azért, amiben hittek". A közös séta egészen az Urániáig fog tartani. "Ezzel az ünnepi menettel emlékezzünk meg arról, mi mindent lehet elérni, ha együtt cselekszünk" - tették hozzá.
Fenyegetésekkel kommunikál az új vezetés az SZFE oktatói szerint
Közleményben reagáltak az SZFE oktatói az őket ért vádakra, a vezetés mindeközben újabb eszközökkel igyekszik beszüntetni a sztrájkot és feloldani a blokádot.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
A legtöbb diák sikeresen érettségizik, de tantárgyanként jelentős különbségek vannak. 2025-ben matekból volt a legtöbb sikertelen vizsga, a legjobban pedig angolból teljesítettek a diákok.
Kevesebb, mint egy hét van hátra az idei érettségi kezdetéig. A végzős diákok hagyományosan idén is magyar nyelv és irodalom vizsgával indítják az érettségi időszakot május 4-én. Az utolsó napokban sokakban nő a feszültség, ezért Németh Nikolettel, a Százhalombattai Széchenyi István Technikum és Gimnázium magyartanárával beszélgettünk.
A MOME volt 2020-ban az első modellváltott egyetem, melynek az alapítványát a Fideszhez sok szálon köthető Böszörményi-Nagy Gergely vezette. Az alapítói jogokat az újonnan felálló oktatási minisztériumnak ajánlották fel.
ELTE Radnóti, Madách, Lovassy – mutatjuk, hogy melyik középiskolák töltötték fel a honlapjukra a végleges felvételi jegyzéküket.
Három évig tartó jogi küzdelem után másodfokon is pert nyert volt munkáltatója ellen Wettstein Dániel István, akit korábban a Tolna megyei gyermekvédelmi rendszer éléről mentettek fel nem sokkal azután, hogy nem a túlárazott ajánlatot fogadta el az intézmény tetejének felújításánál.
@eduline.hu 100 százalékos érettségi? Nem lesz egyszerű, de a @studium_generale tanácsaival még ez is sikerülhet. #érettségi #érettségi2026 #fyp #szponzorálttartalom #raiffeisenbank ♬ eredeti hang - eduline.hu
14 éve nem változott a normatíva az állami ösztöndíjas hallgatók után, az egyetem szerint emiatt a gyógypedagógus-képzés állami finanszírozása megoldatlan. A HÖK arra kéri a diákokat, ne terjesszenek félinformációkat.
Videóban beszélt részletesen felsőoktatási útjáról Orbán Anita, akinek többek között vállalatértékelésből és történelemből van mesterdiplomája. Összegyűjtöttük, még mit érdemes tudni a leendő külügyminiszter és miniszterelnök-helyettes szakmai múltjáról.
Az Oktatói Hálózat (a felsőoktatásban dolgozó oktatók és kutatók civil szervezete) készen áll arra, hogy elkezdődjön a szakmai párbeszéd Lannert Judit gyermek- és oktatásügyi miniszterrel.