Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Megkezdte a munkát a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) új vezetése, miközben a hallgatók elbarikádozták a bejáratot és a dolgozók sztrájkolnak - erről Szarka Gábor, az SZFE újonnan kinevezett kancellárja beszélt pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
Korábban már beszámoltunk róla, hogy Szarka Gábor, a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) új kancellárja első alkalommal nem tudott bejutni az SZFE Vas utcai épületébe, azóta pedig a hallgatók az egyetem Szentkirályi utcai épületét is blokád alá vették.
Szarka Gábor a műsorban arról beszélt, hogy a helyzet nem egyszerű, de természetesen megkezdte a munkát, ahogyan a két rektorhelyettes is. Már megtartotta az első eligazítást a közvetlen beosztottjainak egy külső helyszínen. Belépett az egyetem levelezési rendszerébe is, tehát tud kapcsolatot tartani a bent lévőkkel. Elmondta: a helyzetet nem próbálják meg erőszakkal megoldani, külső helyszínről igyekeznek végezni a munkát, információhoz jutni, döntéseket hozni. Célszerűbb lenne tárgyalni a bent lévőkkel, de erre kevés lehetőség van. Azért amit tudunk, megteszünk - jegyezte meg.
Mint mondta, nyolc követelést fogalmazott meg a sztrájkbizottság, ebből hatot a fenntartóval szemben, ezekkel munkáltatóként nem tudnak foglalkozni. Amivel igen, az a fizetésemelési igény, ezt meg is emelték, a kért 10 százalék helyett 15 százalékos bérfejlesztést határoztak meg januártól - erről itt írtunk korábban. Ennek ellenére a sztrájkbizottság nem fogadta el feltételeiket. Az új kancellár elmondta, hogy a sztrájkbizottsággal kapcsolatban állnak, e-mailen kommunikálnak. Azt, hogy mi a konkrét, tényleges céljuk, azt ezek után nehezen tudom megfogalmazni - tette hozzá. Szarka Gábor szerint van egy masszív többség, amely nyugalmat, békét szeretne, valamint azt, ha az egyetemen elindulna a normális élet.
Emlékeztetett arra is, hogy csütörtökön Gulyás Gergely miniszter bejelentette, jövő évre megduplázódik az egyetem költségvetése. Olyan fejlesztések, olyan fejlődés tudna elindulni a következő években, amely az egyetem történetében még nem nagyon fordult elő - hangsúlyozta, hozzátéve: nem lehet tudni, hogy a bent lévő tiltakozók mire mondanak nemet.
Mint mondta, az új vezetés és a kuratórium mindent elkövet, hogy a helyzetet párbeszéddel megoldja, de erre most nincs fogadókészség. Ez a helyzet a működést is veszélyezteti - emelte ki, hiszen aláírni sem tudja a dokumentumokat.
Azt gondolom, hogy előbb-utóbb a mérsékelt és a kompromisszumkészséggel párbeszédre nyitott embereknek, munkavállalóknak, tanároknak hallatni kellene a hangjukat, annak érdekében, hogy legyen kivel egyáltalán, az agresszivitást és a blokádot félretéve, értelmesen tárgyalni - mondta.
"Ha a sztrájk folytatódik, az SZFE vezetése semmisnek tekinti ajánlatát"
Két felajánlást tett a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) új vezetése a dolgozóknak: januártól 15 százalékos béremelésben részesülnének és változatlan maradna a munkarendjük is.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.