Számok és statisztikák: ez vár rátok, ha a legnépszerűbb képzéseken végeztek

Kutatási adatok alapján megnéztük, hogy mire számíthatnak a diploma után azok, akik gazdaságtudomány képzési területen végeztek.

  • Eduline

A Diplomán túl oldalán számos statisztikai adat található, most azt néztük meg, hogy milyen kutatási adatokat lehet találni azokról, akik gazdaságtudományi területen végeztek 2015/16-ban.

Az első információ, amit megnéztünk, mennyit keresnek átlagosan a különböző egyetemeken végzett diákok. A bruttó átlagjövedelem 277 786 forint, az intézményenkénti lebontásnál pedig az látszik, hogy a kutatás szerint a Corvinuson végzett hallgatók keresete a legmagasabb.

Diplomán túl

Az első munkavégzésig eltelt hónapok számának átlaga 1,92. A következő táblázatban pedig az látszik, hogy intézményenként a végzettek hány százaléka végez diplomás munkát, összesen egyébként 61.80 százalék.

Diplomán túl

Egy kis érdekesség az adatokban, hogy a gazdaságtudományi területen végzett hallgatók tartózkodási, illetve lakhelye legtöbb esetben Budapest és Pest megye.

Diplomán túl

Három tipp a gyakornoksághoz: így érdemes nekiállni

Kötelező a szakmai gyakorlat az egyetemen? Mielőtt belekezdenétek érdemes jól átgondolni és megtervezni, hogyan zsebelhetitek be a gyakorlatért járó krediteket úgy, hogy később is hasznát vehessétek a tudásnak. Három tipp a választáshoz.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Rohamtempóban, tanítási időben kellett véleményezni a tankerületi igazgatói pályázatokat – a PDSZ mellett egy diákmozgalom is tiltakozik

Volt, ahol a tantestületnek és az iskolában dolgozóknak mindössze egy napjuk volt arra, hogy átnézzék a tankerületi igazgatói pályázatokat, véleményt pedig csak egy szűk, előre meghatározott időintervallumban nyilváníthattak. Mivel ez tanítási időre esett, több pedagógusnak lehetősége sem volt részt venni a véleményezésben. Az ADOM Diákmozgalom szerint ilyen körülmények között nem lehetett érdemben véleményt mondani a pályázatokról.

Új munkahely, kevesebb fizetés: sürgős törvénymódosítást és garantált béreket követel a PDSZ

Nehéz helyzetbe került sok pedagógus, aki munkahelyet váltott a nyáron, mert sokan a korábbiakhoz képest kevesebb fizetést kaptak – hívta fel a problémára a figyelmet a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ). Ezen kívül azt is kiemelték, hogy a NOKS-és egyéb munkakörben dolgozók fizetésemelése kapcsán még nincsenek konkrét határidők, ezért, ha szükséges lesz, akkor sztrájkolni fognak.