Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Eredménytelen tárgyalások esetén október 1-jén sztrájkba kezdenek.
Korábban már írtunk róla, hogy az SZFE dolgozói szeptember 10-én benyújtották a sztrájkköveteléseiket. Ekkor azt mondták, eredménytelen tárgyalások esetén legkésőbb szeptember 21-én, határozatlan időre sztrájkba kezdenek.
A szeptember 21-én tartott sajtótájékoztatójukon azonban elhangzott, hogy szeptember 23-án elkezdődik a Színház- és Filmművészeti Egyetem rektorhelyettese és kancellárja, valamint az SZFE dolgozóit képviselő sztrájkbizottság között a sztrájkkövetelésekről szóló egyeztetés. Ezt követően összesen hét napon keresztül folynak majd a tárgyalások. Amennyiben a sztrájkköveteléseik nem teljesülnek, illetve nem sikerül megállapodni, október 1-jétől a Színház- és Filmművészeti Egyetem dolgozói sztrájkba lépnek.
Az SZFE hallgatói szombat délután 4-től, huszonnégy órán keresztül, biciklis hírnökként hordták a Parlamenthez a Magna Charta Universitatumot. A követelésük listáját azért vitték el újra és újra a Parlament elé, mert korábbi üzenetükre azóta sem kaptak választ. Vasárnap este pedig az SZFE új kuratóriuma közleményt adott ki, melyben azt kéri a távozó vezetőktől, hogy fejezzék be a közjátékot és biztosítsák az oktatást. Erről itt írtunk részletesebben.
Vidnyánszky Attila: Darabokra tört emberkék vannak a rendszerben
Vidnyánszky Attila szerint az SZFE tanárai előre megírt koreográfia szerint nem akartak dolgozni.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.