Az SZFE kuratóriuma közleményben szólítja fel a távozó vezetőket az oktatásra

Vasárnap este az SZFE új kuratóriuma közleményt adott ki, melyben azt kéri a távozó vezetőktől, hogy fejezzék be a közjátékot.

  • Eduline/MTI

A Színház- és Filmművészeti Egyetem kuratóriuma közleménye elején kiemeli, hogy a kuratórium munkájának célja, hogy az oktatás az egyetemen a lehető legmagasabb színvonalon történjen, hogy a művészi szabadságot megtestesítse, és új tudást nyújtson, mely megfelel a nemzetközi szakmai elvárásoknak is.

Azt írják, hogy ennek megvalósítása érdekében többször javasoltak párbeszédet az egyetem vezetésének, de véleményük szerint eredménytelenül.

Mára az is világossá vált, hogy az egyetem leköszönő vezetésének nem célja az intézmény színvonalának növelése…

- írják a közleményben, továbbá úgy vélik, hogy a „vezetés minden tette a káosz megteremtésére és a további feszültség kialakítására irányul.”

Szerintük ezt a helyzetet, nem a modellváltás vagy a kuratórium idézte elő.

A Színház- és Filmművészetért Alapítvány kuratóriuma ezért határozottan felszólítja az SZFE önszántából leköszönt, de láthatóan távozni nem akaró vezetését, hogy a politikai nevelőtábor megszervezése és annak lelepleződése után végre fejezze be a közjátékot, biztosítsa az oktatást, és tegyen meg mindent az SZFE polgárai biztonságának szavatolása érdekében a járványhelyzet során!

- szólítja fel a kuratórium a távozó vezetőséget közleményében.

A Testnevelési Egyetemen is egyre nagyobb a káosz a koronavírus miatt

A hallgatók szerint naponta kerülnek elő újabbnál újabb fertőzöttek a Testnevelési Egyetemen, a diákok pedig úgy érzik, nincsenek időben tájékoztatva. Az egyik szak diákjai közös levelet is írtak az intézmény vezetőségének, de napokig nem kaptak rá választ.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Középiskolai felvételi: hány ponttól esélyes, hogy behívják szóbelizni a hatodikosokat egy budapesti elitgimibe?

2025-ben alsó hangon legalább 73-76 pontos központi írásbelire volt szükség ahhoz, hogy valaki elmehessen egy fővárosi topgimnázium szóbelijére hatodikban. Az eddig közzétett adatokból látszik, hogy a hatodikosok átlagpontszáma magasabb lett matekból és magyarból, így könnyen előfordulhat, hogy idén még magasabbak lesznek a szóbeli behívási ponthatárok.

„Az számít erénynek, ha valaki vállalja az egyéniségét és a saját látásmódját” - interjú a MOME megbízott rektorával

Nem titok, hogy bizonyos művészeti pályákon a megélhetés komoly kihívást jelenthet. Ugyanakkor a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen megszerezhető tudás iránt egyre nagyobb az igény, hiszen a körülöttünk lévő világ minden részlete a tudatos tervezés és a vizuális gondolkodás eredménye. A művészeti képzésekről Kovács Csaba megbízott rektorral beszélgettünk. Az interjú a HVG Diploma 2026 különszámában jelent meg.