Matekból buktak meg messze a legtöbben a tavalyi érettségin
A legtöbb diák sikeresen érettségizik, de tantárgyanként jelentős különbségek vannak. 2025-ben matekból volt a legtöbb sikertelen vizsga, a legjobban pedig angolból teljesítettek a diákok.
A Színház- és Filmművészeti Egyetemen (SZFE) a lemondott vezetése szeptember végéig marad, ezért a kuratórium új elnöke szerint az egyetem vezetésének és a diákságnak a felelőssége, hogy elindul-e hétfőn az oktatatás.
Vidnyánszky Attila, a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) kuratóriumának új elnöke a pénteki tüntetés után a HírTV-ben értékelte a helyzetet. Mint mondta, létrejött egy találkozó az egyetem vezetése és a kuratórium tagjai között, ahol kiderült, hogy semmiben sem értenek egyet, viszont abban megegyeztek, közös érdek, hogy hétfőn elinduljon az oktatás. Ennek felelősségét azonban az egyetem még mostani vezetésére és a hallgatókra hárítja.
A kuratórium elnöke kitért arra is, hogy az egyetem polgárait beengedik a Vas utcába, de ott létezik egy zár, amely szelektál, van, akit beengednek, van, akit nem. Ez a zár eddig is létezett, ez egy nagyon zárt, nagyon belterjes közösség, és drámai az, hogy ez a zár most fizikai formájában is jelen van. Vidnyánszky szerint „hatalmas erők” állnak a háttérben, amelyek megakadályozzák, hogy bárminemű párbeszéd vagy nyitás történjen.
Félelmetes erők. Rá kell nézni, ez egy hadsereg, amely az interneten leledzik, ez egy nemzetközi csapat. Színházi kollégáim jeleznek külföldről, hogy már megkapták az információt. Természetesen egy bizonyos forrásból kapják meg. Egyszerűen fájdalmas - mondta.
A teljes beszélgetést itt nézhetitek meg:
Nem a tegnapi volt az utolsó megmodulás az SZFE-s hallgatók részéről. Vasárnap délutánra élőláncot szerveznek az egyetem és a Parlament közé, ahol egy úgynevezett Carta Universitatis-t, akarnak kézről kézre eljuttatni a Parlamentig. Ez a dokumentum lényegében arról szól, hogyan képzelik el az egyetem jövőjéről szóló párbeszédet.
Az élőlánc érinti majd az ELTE bölcsészkarát és a Pázmány Péter Katolikus Egyetemet is. A színművészetisek szerint ötezer emberrel megvalósítható a kezdeményezésük.
A Bibó István Szakkollégium és a MOME hallgatói is kiállnak az SZFE mellett
A Bibó István Szakkollégium Facebookon tett közzé egy nyílt levelet az aláírók listájával, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) hallgatói pedig az egyetem épülete előtt fogadták sorfallal Áder János köztársasági elnököt.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
A legtöbb diák sikeresen érettségizik, de tantárgyanként jelentős különbségek vannak. 2025-ben matekból volt a legtöbb sikertelen vizsga, a legjobban pedig angolból teljesítettek a diákok.
Kevesebb, mint egy hét van hátra az idei érettségi kezdetéig. A végzős diákok hagyományosan idén is magyar nyelv és irodalom vizsgával indítják az érettségi időszakot május 4-én. Az utolsó napokban sokakban nő a feszültség, ezért Németh Nikolettel, a Százhalombattai Széchenyi István Technikum és Gimnázium magyartanárával beszélgettünk.
A MOME volt 2020-ban az első modellváltott egyetem, melynek az alapítványát a Fideszhez sok szálon köthető Böszörményi-Nagy Gergely vezette. Az alapítói jogokat az újonnan felálló oktatási minisztériumnak ajánlották fel.
ELTE Radnóti, Madách, Lovassy – mutatjuk, hogy melyik középiskolák töltötték fel a honlapjukra a végleges felvételi jegyzéküket.
Három évig tartó jogi küzdelem után másodfokon is pert nyert volt munkáltatója ellen Wettstein Dániel István, akit korábban a Tolna megyei gyermekvédelmi rendszer éléről mentettek fel nem sokkal azután, hogy nem a túlárazott ajánlatot fogadta el az intézmény tetejének felújításánál.
@eduline.hu 100 százalékos érettségi? Nem lesz egyszerű, de a @studium_generale tanácsaival még ez is sikerülhet. #érettségi #érettségi2026 #fyp #szponzorálttartalom #raiffeisenbank ♬ eredeti hang - eduline.hu
14 éve nem változott a normatíva az állami ösztöndíjas hallgatók után, az egyetem szerint emiatt a gyógypedagógus-képzés állami finanszírozása megoldatlan. A HÖK arra kéri a diákokat, ne terjesszenek félinformációkat.
Videóban beszélt részletesen felsőoktatási útjáról Orbán Anita, akinek többek között vállalatértékelésből és történelemből van mesterdiplomája. Összegyűjtöttük, még mit érdemes tudni a leendő külügyminiszter és miniszterelnök-helyettes szakmai múltjáról.
Az Oktatói Hálózat (a felsőoktatásban dolgozó oktatók és kutatók civil szervezete) készen áll arra, hogy elkezdődjön a szakmai párbeszéd Lannert Judit gyermek- és oktatásügyi miniszterrel.