Matekból buktak meg messze a legtöbben a tavalyi érettségin
A legtöbb diák sikeresen érettségizik, de tantárgyanként jelentős különbségek vannak. 2025-ben matekból volt a legtöbb sikertelen vizsga, a legjobban pedig angolból teljesítettek a diákok.
A rendelkezésről szóló körlevél a hétvégén járta be a netet.
Korábban már beszámoltunk róla, hogy a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) kollégistái csak lázmérés és egy egészségügyi kérdőív kitöltése után költözhetnek majd be a diákotthonokba szeptember elején, a külföldi hallgatóknak pedig karanténintézményeket jelöltek ki.
A kollégiumokban idegenek nem léphetnek majd be, emellett a beköltöző- és szintbulik is elmaradnak. Továbbá azt kérik a hallgatóktól, hogy a közös terekben viseljenek maszkot, fokozottan ügyeljenek a higiéniára, és a liftet is egyenként használják. Mindemellett a takarítás is gyakoribb lesz, és minden intézményben több helyen kézfertőtlenítőket helyeznek ki.
A hétvégén azonban újabb szigorításról szóló hírek kaptak szárnyra a közösségi oldalakon: eszerint az intézmény vezetői megtiltanák az alkoholfogyasztást a kollégiumok területén. A hírek szerint a döntésről az egyetem körlevélben tájékoztatta a hallgatókat, amiben azt is leírják, hogy az intézkedést megszegőkkel szemben fegyelmi eljárást kezdeményeznek.
Hivatalos tájékoztatás még nem jelent meg a szabályozásról, ezért az interneten terjedő körlevéllel kapcsolatban megkerestük a Szegedi Tudományegyetemet, amint válaszolnak, beszámolunk róla.
Betiltották a személyes előadások és szemináriumok megtartását az ELTE TTK-n
Nem lesznek személyes előadások és szemináriumok ősztől az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Karán - jelentette be az egyetem.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
A legtöbb diák sikeresen érettségizik, de tantárgyanként jelentős különbségek vannak. 2025-ben matekból volt a legtöbb sikertelen vizsga, a legjobban pedig angolból teljesítettek a diákok.
Kevesebb, mint egy hét van hátra az idei érettségi kezdetéig. A végzős diákok hagyományosan idén is magyar nyelv és irodalom vizsgával indítják az érettségi időszakot május 4-én. Az utolsó napokban sokakban nő a feszültség, ezért Németh Nikolettel, a Százhalombattai Széchenyi István Technikum és Gimnázium magyartanárával beszélgettünk.
A MOME volt 2020-ban az első modellváltott egyetem, melynek az alapítványát a Fideszhez sok szálon köthető Böszörményi-Nagy Gergely vezette. Az alapítói jogokat az újonnan felálló oktatási minisztériumnak ajánlották fel.
ELTE Radnóti, Madách, Lovassy – mutatjuk, hogy melyik középiskolák töltötték fel a honlapjukra a végleges felvételi jegyzéküket.
Három évig tartó jogi küzdelem után másodfokon is pert nyert volt munkáltatója ellen Wettstein Dániel István, akit korábban a Tolna megyei gyermekvédelmi rendszer éléről mentettek fel nem sokkal azután, hogy nem a túlárazott ajánlatot fogadta el az intézmény tetejének felújításánál.
@eduline.hu 100 százalékos érettségi? Nem lesz egyszerű, de a @studium_generale tanácsaival még ez is sikerülhet. #érettségi #érettségi2026 #fyp #szponzorálttartalom #raiffeisenbank ♬ eredeti hang - eduline.hu
14 éve nem változott a normatíva az állami ösztöndíjas hallgatók után, az egyetem szerint emiatt a gyógypedagógus-képzés állami finanszírozása megoldatlan. A HÖK arra kéri a diákokat, ne terjesszenek félinformációkat.
Videóban beszélt részletesen felsőoktatási útjáról Orbán Anita, akinek többek között vállalatértékelésből és történelemből van mesterdiplomája. Összegyűjtöttük, még mit érdemes tudni a leendő külügyminiszter és miniszterelnök-helyettes szakmai múltjáról.
Az Oktatói Hálózat (a felsőoktatásban dolgozó oktatók és kutatók civil szervezete) készen áll arra, hogy elkezdődjön a szakmai párbeszéd Lannert Judit gyermek- és oktatásügyi miniszterrel.