Betiltották a személyes előadások és szemináriumok megtartását az ELTE TTK-n

Nem lesznek személyes előadások és szemináriumok ősztől az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Karán - jelentette be az egyetem.

  • Eduline

A „hibrid” oktatási rend kidolgozásakor kezdettől számítottunk arra, hogy a járványügyi helyzet romlása kikényszerítheti a jelenléti oktatás korlátozását vagy megszüntetését. Bíztunk benne, hogy ez később fog bekövetkezni

- írja az egyetem közleményében. Az elmúlt napok emelkedő fertőzési esetszámait látva a kar dékáni vezetése úgy határozott, hogy azonnali hatállyal megtiltja valamennyi előadás és szemináriumi gyakorlat jelenléti formában történő megtartását.

Ezeket az óratípusokat 2020. augusztus 31-től távolléti formában kell oktatni. Jelenléti formában a laborgyakorlat, szakmai gyakorlat és terepgyakorlat típusú tárgyak oktatása folytatható.

Mivel ezutóbbiak jelentősen kisebb kockázatot jelentenek - teszi hozzá az intézmény közleményében - továbbra is személyesen lesznek megtartva.

A következő napokban egyeztetést kezdenek, amiben megvitatják majd, mennyiben szükséges és lehetséges a tanrend átalakítása az új helyzethez.

Az állami félévek elévülhetnek? - újabb olvasói kérdés

Meg lehet vajon szakítani a tanulmányokat és később folytatni? Olvasónk arra volt kíváncsi, hogy el tudnak-e évülni az állami félévek.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Évtizedek óta a BGE-n oktató tanárok mondtak fel, a hallgatók egy része forrong: már az oktatási minisztertől kérnek segítséget

Hallgatói és oktatói beszámolók szerint húsz-harminc éve a BGE-n tanító tanárok is felmondtak, gyakoriak az 50–60 fős szemináriumok, és olyan is előfordult, hogy egy 300 fős előadást mindössze 150 férőhelyes terembe írtak ki. Az egyetem jelenlegi vezetése által bevezetett központosított számonkérési rendszer szintén komoly elégedetlenséget váltott ki. A tiltakozók szerint sem a petíciók, sem a tüntetések, sem az egyetem vezetésével folytatott egyeztetések nem hoztak megnyugtató megoldást, miközben az érdekképviseleti fórumokba vetett bizalom is meggyengült. Bár a BGE vezetése és a HÖK nem látja ilyen súlyosnak a helyzetet, a Szabad BGE hallgatói csoport képviselője már az oktatási miniszterhez fordult, és független vizsgálatot kért.